Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Második csapatunk is elkezdte az évet

Második csapatunk is elkezdte az évet

Klub

Veröffentlicht: 11.01.2023, 19:18Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Három felkészülési mérkőzéssel hangol Szamosi Tamás együttese az egy hónap múlva induló bajnoki rajtra


Pontosan 10 hét telik el második együttesünk őszi utolsó és a tavaszi első bajnoki mérkőzése között. A február 12-én újra induló NB III Közép csoportjának küzdelmeire már elkezdődött a felkészülés Szamosi Tamás tanítványainak.

„Nagyon speciális időszak ez a klub életében, a szokásosnál hosszabbra nyúlt téli szünetet követően kezdtük el újra a munkát az akadémián – kezdte Szamosi Tamás. – Nyilván ez nem azt jelenti, hogy lazsálással telt az elmúlt hónap. A játékosok szigorú menetrend szerint osztották be az idejüket, a pihenés mellett rengeteg feladatot kaptak, amit folyamatosan figyeltünk és dokumentáltunk. Örülök, hogy mindenki lelkiismeretesen odatette magát, így megfelelő állapotban érkeztek vissza.”


A Paks II elleni bajnoki nyitányig három edzőmérkőzést vív meg második csapatunk, amiben egy külföldi utazás is szerepet kap.

„Kicsivel több, mint négyhetes felkészülést tervezünk. Úgy gondoljuk, hogy ez elegendő a február 12-i rajtig. A Kaposvár ellen kezdjük az felkészülést, azt hazai környezetben játsszuk, ezután egy dupla mérkőzésre készülünk Bécsben (második csapatunk a Rapid, U19-es együttesünk az Admira ellen szerepel – a szerk.), a bajnoki rajt előtt pedig a III. Kerületet fogadjuk – ismertette a programot Szamosi Tamás. – Ez talán nem mondható soknak, de figyelembe kell vennünk, hogy az U19-es együttesnél is zajlik a felkészülési időszak, sok játékost adnak, van átfedés a két keret között így természetesen az ő találkozóikat is figyelembe kellett vennünk a program kialakítása során.”

A vezetőedzőként a mostani szezonban debütáló szakember rendkívül elégedett fiatal játékosaival és örül, hogy a második csapat igazi támaszt tud nyújtani NB I-es alakulatunknak. Ezt jól mutatatja az is, hogy az első csapatunk horvátországi edzőtáborába Átrok Zalán, Krajcsovics Ábel, Menyhárt Barnabás és Török Kevin is elutazhatott a második gárda tagjai közül.

„Ami a második csapatnak az elsődleges célja, azt maximálisan teljesítettük, hiszen négy utánpótláskorú játékosunk utazott el az első csapattal az edzőtáborba. Ez nagy büszkeséggel tölt el minket, amellett, hogy egyértelműen ezért dolgozunk mi is és a játékosok is. Jó őszt produkáltak a srácok, úgyhogy megérdemlik a lehetőséget. Nekik ez egy igen komoly lépcsőfok a pályafutásukban, más tempóval és más minőséggel találkozhatnak, ami nekünk is a hasznunkra lehet a tavaszi idényben” – fejezte be Szamosi Tamás.

A Budapest Honvéd FC II tervezett felkészülési mérkőzései:

Január 21., szombat
Budapest Honvéd FC II–Kaposvár
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 13:00

Január 28., szombat
Rapid Wien II–Budapest Honvéd FC II
Bécs, 13:00

Február 4., szombat
Budapest Honvéd FC–III. Kerületi TVE
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

11.01.2023, 19:18Klub

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub