Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Másodszor Kispesten

Másodszor Kispesten

Spiele

Veröffentlicht: 21.01.2022, 12:11Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Az Ajka ellen zárjuk a felkészülést, legutóbb Nagy Gergő góljával győztünk

A Zalaegerszeg után szombaton 13:00 órai kezdettel második felkészülési mérkőzését játssza a Budapest Honvéd, ezúttal az FC Ajka látogat a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontba. A két együttes eddig több edzőmérkőzést is játszott már egymással, az elsőt 42, a legutóbbit pedig fél éve.

1970 augusztusában az akkor Ajkai Alumínium SK néven szereplő zöld-fehérekkel Ajkán játszott a Bp. Honvéd, a mieink Pusztai László, Szurgent Lajos, Tichy Lajos és Pál József góljaival 4–1-re nyertek.

2006 nyarán semleges helyszínen, Alsóörsön találkozott egymással a két együttes. A Balaton partján edzőtáborozó kispestieknél főleg fiatalok, valamint három próbajátékos kapott lehetőséget a bizonyításra. A próbajátékosok közül a később tragikus körülmények között elhunyt Gajda Istvánnal kötött szerződést a Honvéd. A csatár két góllal járult hozzá a kispestiek 4–3-as  győzelméhez. Gajdán kívül Lantos István és Bartyik Norbert szerezték a góljainkat, a rivális találata Czafit, Varga I. és Cseke nevéhez füződnek. A mérkőzés érdekessége, hogy a második félidő közepén a csapat olasz vezetőedzője Aldo Dolcetti is pályára lépett.

2020 nyarán ismét Ajka adott otthont a találkozónak. A két klub közötti partneri megállapodásnak köszönhetően négy kispesti labdarúgó Kovács Nikolasz, Tóth Péter, Irimiás Gergő és Zvara Levente került a zöld-fehérekhez. A mérkőzés elején Kesztyűs Barna szerzett vezetést a kispestieknek, majd fél óra elteltével Tóth-Gábor Kristóf növelte a vendégek előnyét. Szünet előtt Rétyi szépített. A második félidőben a Honvéd teljes sort cserélt, a hazaiak Csizmadia révén egyenlítettek (2–2).

Legutóbb tavaly nyáron az ajkaiak látogattak Kispestre. A Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban zárt kapuk mögött rendezett találkozó egyetlen gólját a 14. percben Nagy Gergő szerezte.

21.01.2022, 12:11Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele