Hét napon belül a harmadik mérkőzés várt második csapatunkra, ráadásul utazniuk is kellett a kispestieknek, ugyanis a Budapesttől mintegy 150 km-re lévő Gerjenben léptek pályára. Nem számíthatott a teljes keretre Simon Miklós, hiszen több játékosunk szerepel jelenleg a korosztályos válogatottaknál.
A mérkőzésen aztán a Gerjen sem adta könnyen magát, bár riválisunk eddig nyolc vereséget szenvedett, alaposan megnehezítette a mieink dolgát. Rendkívül hajtós találkozót játszottak a csapatok, és hiába adódott több lehetőség is a Honvéd II előtt, az egyetlen gólra a 84. percig kellett várni. Ekkor Kerezsi Zalán talált be az ellenfél hálójába, eldöntve ezzel a három pont sorsát.
A Honvéd II szezonbeli hetedik sikerét aratta, csapatunk 13 meccsen szerzett 23 pontjával az ötödik helyen áll a tabellán.
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 13. FORDULÓ
Gerjeni SK–Budapest Honvéd FC II 0–1 (0–0)
Gerjen
V: Sipos K. (Jakab B., Sáfárik P.)
G: Kerezsi (84.)
Gerjen: Genzler – Steinbach (Dombi, 87.), Major P. (Héhn, 87.), Laták, Lőrinc D., Blatt, Harnos (Cseh T., 79.), Paget, Hanol, Királyházi, Erdélyi (Kuti, 90+3.)
Vezetőedző: Buzás Attila
Honvéd II: Schrankó – Bardea, Gale (Irimiás, 87.), Nagy S. (Nyitrai, a szünetben), Németh B., Kerezsi, Kárász, Feledy (Sani, 91.), Benczenleitner (Ulbert, 66.), Kovács N. (Pekár, 91.), Kamber
Vezetőedző: Simon Miklós
Simon Miklós: – Speciális körülmények között, egy brusztos mérkőzésen, több helyzetünk közül egyet gólra váltva megszereztük a három pontot. Tettük mindezt úgy, hogy az U17-es válogatottban nyolc, az U18-as korosztályos nemzeti csapatban pedig négy akadémistánkra számítanak. Külön öröm, hogy a nemrég az U19-es válogatottban szereplő játékosaink az Ausztria elleni ki-ki meccs után Gerjenben is maximális erőbedobással küzdöttek és Kerezsi Zalán el is döntötte a találkozót. Nem vitás, a felnőttfutball az eredményről szól, de ettől a győzelemtől nem feltétlen lettünk jobb játékosok, ahogy attól sem lettünk rosszabbak, amikor egy utolsó percben kihagyott büntető miatt nem nyertük meg az összecsapást.





