Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Meccsről meccsre haladni

Meccsről meccsre haladni

Klub

Veröffentlicht: 07.09.2023, 11:09Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Szegeden kezdi el az Eb-selejtezőket a hat kispesti kerettaggal felálló U21-es válogatott

Előbb a napfény városában, majd a szeptemberben is napfényes Máltára utazik a magyar U21-es válogatott, amely keretében hat játékosunk (Benczenleitner Barna, Dúzs Gellért, Eördögh András, Kerezsi Zalán, Kocsis Dominik és Szabó Alex) szerepel, akik egy borúsabb időszak – lásd még: „A világ nemcsak napfény és szivárvány“ – után a Győr elleni győzelem (nap)fényével a hátuk mögött érkeztek meg Telkibe.

„Természetesen mindig jobb győztes meccs után érkezni a válogatotthoz, kaptunk is dicséretet a vasárnapi siker után, nekünk is örömteli, hogy végre nyertünk – mondta korosztályos válogatott védőnk, Szabó Alex. – Jobb lett volna, ha az első félidőben lezárjuk a meccset, de így sem panaszkodhatunk, hiszen utolsó perces góllal győztünk. Pekár Istvánnak ezúton is gratulálok, nehéz időszak áll mögötte, ezért külön örülök a góljának, mélyről kellett visszakapaszkodnia a sérülése után, megérdemelte ezt az élményt. Ami minket, válogatottakat illet, aki vasárnap játszott meccset, annak hétfőn regeneráció volt a program, kedden a teljes keret együtt edzett, szerda délelőtt utazunk Szegedre, ahol lesz még egy gyakorlásunk, majd csütörtökön jöhet a kazahok elleni mérkőzés.“

Az elmúlt időszakban felkészülési meccseken pallérozódó U21-es válogatott Kazahsztánt már Európa-bajnoki selejtezőn fogadja, kedden ugye Máltán játszanak a srácok, de a neheze csak később következik: októberben a skótok és a belgák, míg novemberben a spanyolok és a skótok lesznek Gera Zoltán csapatának riválisai a selejtezőcsoportban.

„Szeretnénk továbbjutni, még ha tudjuk, hogy ehhez bravúrra is van szükségünk, hiszen nehéz csoportba kerültünk, amelybe két kiemelkedő tudású csapat is szerepel. Mindent megteszünk a siker érdekében, meccsről meccsre szeretnénk haladni – folytatta Szabó Alex. – Ennek megfelelően egyelőre csak a kazahok elleni találkozó számít, már videóztunk róluk, a stáb segítségével felkészültek leszünk és remélem, hogy győzelemmel indítjuk a selejtezősorozatot. Sokat segít, hogy hatan vagyunk a Honvédból a keretben, de mivel már egy éve együtt készülünk, így a többieket is alaposan megismertük, összekovácsolódott a társaság.“

U21-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ

Magyarország–Kazahsztán
Szeptember 7., csütörtök, 17:45
Szeged, Szent Gellért Fórum

Málta–Magyarország
Szeptember 12., kedd, 17:45
Paola

07.09.2023, 11:09Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub