Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Még bátrabban

Még bátrabban

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Keresztes Noel góllal és gólpasszal szeretné segíteni csapatát

Döntetlent játszott vasárnap a Ferencváros II otthonában a Budapest Honvéd második csapata, amely az NB III-as bajnokság 11. fordulójában Bartha Botond góljával egyenlített a 40. percben, s rabolt pontot a Népligetből. A találkozón pályára léphetett a nemrég 16. születésnapját ünneplő Keresztes Noel is, aki régóta várt már a lehetőségre, hogy a felnőttek közt bizonyíthasson.

„Fantasztikusan érzem magam, örülök, hogy pályára léphettem a Fradi ellen – árulta el ifjú akadémistánk, aki rögtön kezdőként kapott lehetőséget Simon Miklós együttesében. – Egy félidőt játszottam, de azt hiszem, elég is volt ez az idő, kellően elfáradtam, teljesen más volt a tempó, mint amihez utánpótlásban szoktam. Jól éreztem magam a pályán, de talán többet kellett volna próbálkoznom. A lövések helyett inkább előkészítettem, kicsit bátrabban szeretnék futballozni a jövőben.”

Keresztes Noel kiemelte, ő is és társai is örültek volna, ha győzelemmel távozhatnak a Fradi otthonából, de úgy érezte, az első félidő kiegyenlített játékát követően uralni tudták a meccset a szünet után. A nyár óta a csapattal készülő tehetségünk azt is elárulta, ilyen jó játékot szeretnének nyújtani a következő megméretésen is, amikor vasárnap a Paks második együttesét fogadják majd hazai környezetben. 

„Természetesen győzelmet várok és azt, hogy amit az edzőnk kér tőlünk taktikailag, meg tudjuk valósítani a pályán – mondta a csapat előtt álló feladatról Keresztes Noel. – Felkészültünk a meccsre, videóztunk, átbeszéltük az előző mérkőzés hibáit és arra törekszünk minden nap, hogy kijavítsuk azokat. A védekezésünk szerintem rendben van, de örülnék, ha több gólt tudnánk szerezni, mert mostanában a helyzetkihasználásunk nem az igazi. Magamtól is azt várom, hogy góllal és gólpasszal segítsem a csapatot, ez most a célom a következő mérkőzésekre.”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 12. FORDULÓ

Budapest Honvéd II–Paksi FC II

Október 4., vasárnap, 11:00

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Kiss Anikó Tünde (Molnár A., Erdélyi Á.)

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub