Az angyalföldi siker után most hazai pályán vár nagy feladat második csapatunkra, ugyanis az élmezőnybe tartozó, negyedik helyen tanyázó Hódmezővásárhely lesz a mieink vendége a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban. Az előző fordulóban a Vasas II legyőzésével öt kört követően jöttünk le ismét győztesen a pályáról. A második félidő elején megszereztük a vezetést, a piros-kékek azonban hamar egyenlítettek és egészen a 88. percig úgy tűnt hogy egy pontot szerzünk, de hála Benkő László találatának, és a csapat szívósságának, megnyertük a mérkőzést.
„Az első félidőben kiélezett volt a mérkőzés, megvoltak a helyzeteink, azonban a hatékonyság hiányzott a kapu előtt, a második felvonásra viszont változott a játék képe és mi futballoztunk fölényben – idézte fel a találkozót Simon Szabolcs. – Nem volt bennünk félelem az egyre kevesebb idő miatt, tudtam, hogy be behúzzuk a végén, ami meg is történt, mégis van hiányérzetem, mert gólokkal kellett volna nyernünk. Büszkék lehetünk arra, ahogy játszottunk, viszont rengeteget kell még fejlődnünk!”
Nemcsak a győzelemnek örülhetett a lefújás után az öt évig a Vasas Kubala Akadémián futballozó Simon Szabolcs, hanem egy személyes negatív széria megtörésének is.
„Számomra külön öröm, hogy először voltam győztes csapat tagja Honvéd-mezben olyan meccsen, amikor korábbi együttesem ellen játszottunk – folytatta a középpályás, aki négy kispesti góljából egyébként kettőt is pont a Vasas ellen szerzett még a korosztályos bajnokságokba. – Kellett ez a győzelem mindenkinek, hiszen rossz sorozatban voltunk, nagyon vártuk már a srácokkal, hogy újra ünnepelhessünk”
Egy fordulóval korábban, a Körösladány ellen szerezte meg első felnőtt gólját Simon Szabolcs, akkor bő fél óra játék után csereként beszállva bombázott a vendégek kapujába.
„Három percig örülhettem a gólomnak, nagyon boldog is voltam, de sajnos a 90. percben ismét vezetést szerzett a vendégcsapat – idézte fel Simon Szabolcs a mérkőzést. – Talán így még rosszabb volt betalálni, mert mintha nem is ért volna semmit az első gólom. Rutint kell szereznie a csapatnak és meg kell tanulnunk, megnyerni azokat a meccseket, ahol a játék alapján nekünk áll a zászló, vagy ha például egyenlítünk a hajrában, akkor ne kapjunk újabb gólt. Fontos, hogy az ilyen helyzetek ne legyenek rendszeresek, de tudom, hogy jó úton haladunk!”
Az első felnőttgól és a Vasas legyőzése után Simon Szabolcsnak erre a hétre is jutott a fontos pillanatokból, hiszen a 17 esztendős játékos az első csapattal készülhetett.
„ Fel kellett vennem a tempót, amin az első keret pörgött, ami nehéz is volt, de nagyon jól éreztem magamat – mesélte mosolyogva Simon Szabolcs. – Persze, mondták társak, hogy »kicsi«, de ez természetes, teljesen jól fogadtak. Egy fiatal játékosnál előfordul, hogy hibázik, hiszen magasabb a tempó, azonban figyelni kell arra, hogy itt már nincs sok lehetőség a hibára, jól kell teljesíteni mindenkinek. Kaczvinszki Dominik és Simon Benedek rengeteget segített az első pillanatokban, hála nekik még csak nem is éreztem teljesen újnak a közeget. Remélem, a teljesítményemnek köszönhetően minél hamarabb újra és minél többször edzhetek az első csapattal!”
NB III, DÉL-KELETI CSOPORT, 12. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
2023. október 22., vasárnap, 11:00
A találkozóra a belépés ingyenes!
A mérkőzés a Budapest Honvéd YouTube-csatornáján közvetítjük





