Utánpótláscsapataink számára is véget ért a 2021/2022-es idény első féléve. Az őszi szezont értékelő sorozatunkban az U19-es, az U17-es, az U16-os és az U15-ös együttes után az U14-es csapat vezetőedzőjének, Bogdánfi Mártonnak a beszámolóját olvashatjátok.
Kétségkívül a Magyar Futball Akadémia egyik legmeggyőzőbb teljesítményét az U14-es csapatunk hozta, amely veretlenül zárta az őszi szezont. Fiataljaink a tizennégy meccsen tizenkét győzelmet arattak két döntetlen mellett. A legtöbb gólt szerezték (33) és a legkevesebb gólt kapták (9) a mezőnyben, így tizenhat pontos előnnyel várhatják a tabella éléről a tavaszi folytatást.
Hogyan értékelnéd az őszi szezont?
Nagyon szép ősz van mögöttünk. Korán egymásra találtunk a csapattal és komoly célokat tűztünk ki a szezon elején. Az U14-es korosztály akadémiához csatolásából próbáltunk minél többet profitálni és lefektetni azokat az alapokat, amikre lehet az évek alatt építkezni. A technikai alapok mellett a szenvedélyes, megalkuvást nem tűrő mentalitás, ami jellemző a csapatra és már szinte védjegyévé vált. Rengeteget dolgoztak a játékosok, hogy napról napra jobbak legyenek, emellett a jó hangulat és a játékszeretet is megmaradt.
Miben fejlődtek a legtöbbet a srácok és mire kell még nagyobb hangsúlyt fektetni tavasszal?
Egyénileg és csapatszinten is sokat léptünk előre, de a labdás játékunk fejlődésével vagyok a legelégedettebb. A szezon elején sokszor kapkodónak tűntünk, de szerencsére ez megváltozott és labdabiztosabbak, türelmesebbek lettünk, ezt akarjuk továbbfejleszteni a tavaszi idényben. Nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a támadózónában lévő feladatokra, ha ott is higgadtabbá válunk, még sikeresebbek lehetünk.
Mi volt az ősz legnagyobb élménye, legjobb meccse, legszebb gólja?
A legnagyobb élmény egyértelműen a nyári nemzetközi tornán a Dinamo Zagreb elleni mérkőzés volt, ahol az utolsó percben Kőszegi-Hoffmann Dániel szabadrúgásával elértük a továbbjutást. Emellett a bajnokikon szerzett mérkőzés végi győztes találatok is emlékezetes pillanatok voltak. Rankó Viktor gólja az MTK ellen, Nyers Ádámé a Puskás Akadémiával és a Debrecennel szemben, Schőn Botond fejese a Vasasnak, vagy éppen az utolsó forduló, amikor Konkoly Patrik volt eredményes Győrben. Ezek is mutatják, hogy a csapat mennyi jó versenyző típusú játékosból áll, akik a mérkőzések végén is tudnak villanni.
EREDMÉNYEK
Budapest Honvéd-MFA–Illés Akadémia-Haladás 6–0
Vasas Kubala Akadémia–Budapest Honvéd-MFA 0–0
Budapest Honvéd-MFA–MTK Budapest 2–1
DVSC–Budapest Honvéd-MFA 1–4
Budapest Honvéd-MFA–ETO FC Győr 4–0
Budapest Honvéd-MFA– Ferencvárosi TC 2–1
Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd-MFA 1–2
Budapest Honvéd-MFA–DVTK 2–1
Várda Labdarúgó Akadémia–Budapest Honvéd-MFA 0–2
Illés Akadémia-Haladás–Budapest Honvéd-MFA 2–2
Budapest Honvéd-MFA–Vasas Kubala Akadémia 1–0
MTK Budapest–Budapest Honvéd-MFA 1–3
Budapest Honvéd-MFA–DVSC 1–0
ETO FC Győr–Budapest Honvéd–MFA 1–2
Gólszerzőink
7: Nyers Ádám
6: Kecskés Barna
5: Konkoly Patrik, Kőszegi-Hoffmann Dániel
3: Somogyi Máté János
2: Rankó Viktor, Schön Botond
1: Kapitány Zsombor, Lakatos Martin, Pleskó Patrik






