Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Megérdemelt fordítás – Videó!

Megérdemelt fordítás – Videó!

Akademie

Veröffentlicht: 31.08.2022, 15:43Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

A Szolnoki MÁV FC ellen hátrányból szerezte meg a három pontot második csapatunk

Augusztus utolsó napján, verőfényes napsütés fogadta második együttesünket, hogy megmérkőzzön a tavasszal még a Merkantil Bank Ligában vitézkedő Szolnoki MÁV FC csapatát.

Jól kezdte Szamosi Tamás csapata a találkozót és egyértelművé tette, hogy ki irányít! A mérkőzés elejétől kezdve a vendégcsapat térfelén volt többet a labda, ami szép lassan helyzetekben is megmutatkozott és mikor pontosan a 10. percre ugrott a kijelzőn az óra, Benkő tört be a tizenhatoson belülre, spiccel lőtt, ám az ellenfél hálóőre egy gyors reflexmozdulattal hárítani tudta a próbálkozást. Két perccel később egy szögletet követően Kozma volt veszélyes fejjel.

Azonban a futball ismét megleckéztetett bennünket. Támadásaink eredménytelenségét követően újra megtörtént, ami két hete a Dunaújváros ellen. A 15. percben egy vendég kontratámadás után Lukovszky került ziccerbe és bár Dúzs Gellért bele tudott érni a lapos lövésbe, a labda mégis átjutott a gólvonalon, 0–1.

A 18. percben újra kontrát vezetettek a (tiszta fehér szerelésben játszó) kék-fehérek, ám Antal éles szögből leadott lövését Dúzs a léc felé tudta tolni.

A gólt követően leginkább azzal foglalkozott csapatunk, hogy stabilizálja a védelmét és szép lassan újra nyomás alá helyezze a Szolnokot, aminek meg is lett az eredménye. A 43. percben egy tankönyvbe illő ajtó-ablak helyzetet hagytunk ki, jobb oldalról Benkő erősen középre lőtt labdájára remekül érkezett Tarcson Attila, de próbálkozása az ötösről a kapu fölé szállt.

A szünetben két helyen változtatott Szamosi Tamás, és pályára küldte Krajcsovics Ábelt valamint második csapatunk eddigi legeredményesebb játékosát, Németh Barnabást. Egy perc sem kellett hozzá, hogy a frissen beállt támadó páros helyzetet dolgozzon ki, ám Németh Barnabás közeli lövését védeni tudta a vendégek kapusa. Nem úgy az 53. percben, amikor már megérkezett a várva várt egyenlítés. Előző támadásunkat kopírozta le a két cserejátékosunk, Németh Barnabás ezúttal pedig már nem hibázott és közelről bombázott a szolnoki kapuba, 1–1.

Egyértelmű volt, hogy a szolnoki csapat a második játékrészben is a kontrákban bízik, és több ígéretes támadással próbálkozott, de csapatunk egyik legjobbja, Lukas Klemenz jó helyezkedésével és higgadságával többször is a társak segítségére sietett és hatástalanította a vendégakciókat.

A 70. percig kellett várni a következő igazán nagy helyzetünkre. Ekkor a vendégkaputól 20 méterre némi kavarodás után Krajcsovics elé került a labda, aki leshatáron, jó ütemben lépett ki a védők vonalából és csak centiken múlt, hogy az érkező kapus mellett elrúgja azt. Egyre közelebb jártunk a fordításhoz.

A 78. percben ismét Krajcsovics Ábelé volt a főszerep. Újfent jobb oldalon vezettünk támadást, László Máté lövését még hárítani tudta a vendégkapus, de a kipattanó labdára bevetődő Krajcsovicsnak már csak a pontos célzásra kellett figyelnie, hogy megszerezze csapatunknak a vezetést jelentő találatot, 2–1.

Az utolsó 10 perc a mieink részéről már a fegyelmezett védekezésről és olykor egy-egy kontratámadás kialakításáról szólt… volna, ám egyik fél sem tudta már meglepni a másikat, így a szépen elcsordogáló utolsó nyári mérkőzésünk végén újra hazai sikernek örülhettünk.

Szamosi Tamás: – Az első félidőben nem rúgtuk be a helyzeteinket, amit az ellenfelek megbüntetnek ebben az osztályban is. Elmondtam a játékosoknak, hogy egyik mérkőzésen sem adják ingyen a pontokat, de úgy gondolom, hogy ma mindent megtettek azért, hogy győztesen jöjjenek le a pályáról. Rengeteg fiatal játékos van a keretben, akiknek még szokni kell, hogy a komfortzónájukon kívül tudjanak futballozni, ez most sikerült és eredménnyel is párosult. Ez a siker vihet minket előre a hétvégi találkozón is Majos ellen, ahol szintén jó eredményt szeretnénk elérni, de még mindig azt vallom, hogy az a mi fő feladatunk, hogy a fiatal játékosainkat felkészítsük egy magasabb osztályban való szereplésre.

NB III KÖZÉP CSOPORT, 2022/2023, 6. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD II–SZOLNOKI MÁV FC 2–1 (0–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V.: Nagy Attila László (László I., Szabó L.)

G.: Németh B. (53.), Krajcsovics (78.) ill. Lukovszky (15.)

Sárga lap: Feledy (42.), Németh B. (92.) ill. Antal (34.), Földi (58.)

Honvéd II: Dúzs – Kozma, Kárász, Klemenz, Feledy (Kulbachuk, 88.) – Kocsis G. (Krajcsovics, a szünetben), Menyhárt, Benkő (László, 68.) – Fábiánkovits (Németh B., a szünetben), Átrok, Tarcson (Pintér, 79.)
Vezetőedző: Szamosi Tamás

Szolnoki MÁV FC: Csáki – Rokszin, Gohér, Pinto, Iván, Antal (Nádházi, 74.),  Lukovszky (Nyerges, 65.), Tömösvári (Pelles, 74.), Kálmán, Kópis, Földi (Tolonyi, 83.)
Vezetőedző: Romanek János (betegség miatt Terenyei Zsolt)


31.08.2022, 15:43Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie