Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Megérdemelt siker – Videó!

Megérdemelt siker – Videó!

Akademie

Veröffentlicht: 15.05.2022, 16:50Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Második együttesünk kétgólos győzelmet aratott a Paks II ellen

Vasárnap az első csapatunk a mellett a Honvéd II is pályára lép(ett), Simon Miklós tanítványainál a Paks II vendégeskedett. A mérkőzés tétje azt is befolyásolta, hogy melyik lesz a legjobb második együttes a szezon végén, hiszen a meccset megelőzően csupán gólkülönbséggel előzött meg minket riválisunk, kispesti győzelem esetén pedig biztosan a paksiak elé kerültünk volna a táblázaton. Az őszi összecsapáson a mieink vették el a Tolna megyeiek hazai veretlenségét, akkor 2–0-s győzelmet tudtunk aratni, s ez az eredmény a tavasszal is megismétlődött.

Nagy iramban kezdődött a találkozó, ám helyzeteket nem sikerült kialakítani egyik oldalon sem a rengeteg eladott labdának köszönhetően. A fiatalos lendületet Irimiás Gergő sérülése szakította meg, középpályásunk a bokáját fájlalta egy belépőt követően, helyére Kalocsány Péter állt be a 11. percben. Egy perccel később egy paksi szabadrúgásból szerzett labdát Benczenleitner Barna, majd a meginduló Keresztes Noelt Lakatos-Lengyel Lóránt buktatta gólhelyzetben, Horváth Máté játékvezető pedig kiállította ellenfelünk védőjét.

A piros lap után riválisunk betömörült teljesen a kapuja elé, főleg felívelésekből próbáltak támadásokat kezdeményezni, többnyire sikertelenül. A mieink az első perctől kezdve domináltak, ám a Tolna megyeiek masszív védelmén nehéz volt fogást találni, ezért átlövésekből igyekeztünk gólt szerezni, előbb Benczenleitner, majd Keresztes is kísérletezett, Simon Barnabás viszont mindkétszer védeni tudott.

A mi kapunk nem forgott veszélyben az első felvonásban, Berla Attilának csupán Kovács László távoli lövését kellett hárítania a 40. percben. Az első félidőben nagyobb helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani, így gól nélkül ért véget a játékrész.

A szünetben Simon Miklós Szűcs Tamás helyére Krajcsovics Ábelt küldte pályára, majd a térfélcserét követően felpörögtek az események, az 53. percben egy hosszan felívelt labdát Menyhárt Barnabás a jobb oldalról tett vissza Maksym Pukhtieievnek, aki öt méterről fejelt a hálóba, ezzel pedig megszereztük a vezetést. Két perccel később Krajcsovics passzolt középre Benczenleitnernek, tehetségünk azonban jobb lábbal a kapufát találta csak el. Újabb három perc elteltével labdaszerzésből indulhatott balhátvédünk, egy az egyben vezethette Simonra a labdát, amelyet el is tolt a kapuvédő mellett, azonban kisodródott helyzetből nem tudott a kapuba gurítani.

A játékrész derekán az ötödik sárga lapja miatt a következő meccset kihagyó Keresztes Noel percei következtek, előbb 20 méterről elvégzett szabadrúgása ment kevéssel mellé, majd egy kavarodást követően közvetlen közelről egyszer a kapus, egyszer pedig Volter Patrik blokkolta játékosunk lövését. Egy perccel később viszont már eredményes volt középpályásunk, Feledy tette vissza fejjel a labdát Keresztesnek, aki 5 méterről stukkolt a kapuba.

A 76. percben sajnos ismét sérülés miatt kellett cserélnie Simon Miklósnak, a meccs elején beállt Kalocsány Péter helyére Vjacheslav Kulbachuk érkezett a pályára. A mérkőzés hajrájában feléledt a Paks II, főként Görög Gergő veszélyeztetett, két közeli próbálkozását is Berlának kellett védenie. Gólt azonban nem sikerült szereznie ellenfelünknek, így maradt a 2–0-s végeredmény. összességében megérdemelt sikert arattak a mieink, hiszen végig dominálták a találkozót és kihasználták szinte az egész meccsen át tartó emberelőnyüket.

Két forduló van még hátra a bajnokságból, előbb május 22-én a Dabas-Gyón ellen játszunk idegenben, majd a szezonzárón az Iváncsa együttesét fogadjuk május 29-én.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 36. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC II–PAKSI FC II 2–0 (0–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Horváth Máté (Halmai K., Kulcsár D.)

G: Pukhtieiev (53.), Keresztes (65.)

K: Lakatos-Lengyel (12.)

Honvéd II: Berla – Nagy Z., Polyák, Nyitrai, Feledy – Irimiás (Kalocsány, 11.) (Kulbachuk, 76.), Keresztes – Menyhárt, Szűcs T. (Krajcsovics, a szünetben), Benczenleitner – Pukhtieiev (Njamculovic, 76.)

Vezetőedző: Simon Miklós

Paks II: Simon B. – Osztermájer (Horváth K., 62.), Lakatos-Lengyel, Gregor (Ádám D., 66.) – Lajkó, Budai, Volter, Kovács L., Görög – Ribár (Zoltán R., 74.), Pesti (Skripek, 62.)

Vezetőedző: Kindl István

Simon Miklós: – Érdekes meccs volt, úgy éreztem, hogy a kiállításig sokkal jobbak voltunk, domináltunk, amit előzetesen megbeszéltünk az teljesen ült. A piros lap után nem tudtunk mit kezdeni a Paks visszaálló védekezésével, több hibával játszottunk, rossz döntéseket hoztunk és a ritmusunk sem volt megfelelő. Ezt szerencsére a félidőben rendbe tettük, jót tett a csere a csapatnak. Megérdemelten nyertünk, sajnálom, hogy a gólkülönbség nem lett nagyobb, mert több helyzetet is elpuskáztunk, de örülök a sikernek, mert kevesen vagyunk, sok hiányzónk van és a találkozón is több játékosunk kiesett. Nehéz így változtatni és nehéz így együttesről beszélni, de a srácok, akik vasárnap a pályán voltak, szépen megoldották az mérkőzést.


15.05.2022, 16:50Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie