Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Megérdemelt siker

Megérdemelt siker

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Simon Miklós értékelte az Újpest elleni győzelmet

Kettő nullás győzelmet aratott a Budapest Honvéd második csapata az Újpest elleni felkészülési mérkőzésen, amely után Simon Miklós vezetőedző így értékelte a találkozót.

„Amit szerettünk volna, az többé-kevésbé megvalósult, jó mentalitással, néha kifejezetten jól focizva megérdemelten győztünk. Kézben tartottuk a mérkőzést és sikerült gólokat is szerezni, abszolút elégedett vagyok – mondta Simon Miklós vezetőedző. – Nagyon sok tehetséges játékos van nálunk, akiknek csak lehetőséget kell adni, és remélem, hogy érzik, olyan lehetőség előtt állnak, amit kevés fiatal labdarúgó mondhat el magáról. Örülök, hogy kortól függetlenül mindenki beleillett a játékba, az akadémia munkáját dicséri, hogy akár a 2004-es születésű Keresztes Noelt is nyugodtan betehettem a csapatba egy felnőttmérkőzésen, és nemcsak megállta a helyét, hanem pluszt tudott hozzátenni a játékhoz. Sokan állnak szép jövő előtt, rajtuk múlik, hogy mennyire akarják ezt, mindenesetre a lehetőségük megvan rá.”

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

In der 4. Runde des MOL Ungarischen Pokals mussten wir uns auswärts bei Gyirmót FC Győr mit 1:3 geschlagen geben und schieden damit aus dem laufenden Wettbewerb aus.

27.10.2026 | Klub

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Infos und Wissenswertes – alles, was man vor dem Pokalspiel gegen Gyirmót FC Győr wissen muss.

27.10.2026 | Klub