„Érzelemdús” – válaszolta Banó-Szabó Bence, amikor arról kérdeztük, milyen volt az első edzése, amelyen majd’ tizenegy hónap elteltével gyakorolhatott újra a csapattársakkal közösen.
Korosztályos válogatott középpályásunk 2020 márciusában szenvedett keresztszalag-szakadást, a koronavírus-járvány miatt két hónappal később került csak sor a műtétre, így már a beavatkozás előtt elkezdte a rehabilitációt, majd végül 2021 februárjában csatlakozhatott újra a társakhoz.
„Hosszú idő telt el azóta, hogy a csapattal tudtam edzeni, ezért próbáltam minden percét megélni a gyakorlásnak – hangsúlyozta Banó-Szabó Bence, a Budapest Honvéd FC játékosa. – Sajnos nem volt túl hosszú, mivel egy mérkőzés utáni edzés volt az első, de nagyon jól éreztem magam a társakkal együtt. Mindenki úgy fogadott, mintha nem is lettem volna sérült és nem hagytam volna ki hónapokat, abszolút pozitív élmény volt az első gyakorlás.”
A 21 esztendős középpályás hozzátette, a lába is jól bírta a próbatételt, s azért sem akarta siettetni a visszatérést, hogy amikor csatlakozik a csapathoz, akkor már ne lehessen semmi gondja. Természetesen ezzel együtt jólesik az edzés után lepihenni, de a lényeg, hogy semmiféle fájdalmat nem érez.
„Fizikailag sokat erősödtem a kihagyás alatt, két-három kiló izmot szedtem magamra, amit szeretnék megtartani és hiszem, hogy ez a jövőben az előnyömre is válhat majd. Emellett folyamatosan erősítem a térdem körüli izmokat, és szerencsére jó géneket örököltem a családomtól is. Eddig is izmost volt a lábam, de azt mondják a többiek, látszik, hogy erősödött – folytatta Banó-Szabó Bence, aki nemcsak fizikailag, lelkileg is megedződött ebben a tizenegy hónapban, amelyről egy nagy sóhaj kíséretében mesélt. – Rengeteget erősödtem, nagyon sok emberrel beszéltem, sok mindent megtapasztaltam, a pályán és a pályán kívül is jobb ember lettem, ezeket a tapasztalatokat pedig szeretném majd az életben is kamatoztatni.”
Ami az első lépéseket, az első edzéseket illeti, Banó-Szabó Bencétől megtudtuk, eleinte kicsit még féltette a lábát, visszafogta magát – ami teljesen normális ebben a helyzetben –, de mosolyogva hozzátette, a minap már volt egy komolyabb csatája Zsótér Donáttal, ahol keményen beleállt a párharcba, ezzel is mutatva, hogy szépen halad a visszatérés rögös útján. Amelynek hamarosan a végére érhet, de hogy pontosan mikor, azt egyelőre nem lehet megmondani.
„Sok tényezőtől függ, hogy mikor játszhatok újra – jegyezte meg Banó-Szabó Bence. – A csapat helyzete nem könnyű, ami nem segít nekem sem, hiszen minden héten háború van, és ebben a szituációban kell visszarázódnom és felvennem a ritmust, és amikor egy csapat az ilyen kiélezett helyzetben van, akkor nehezebb a visszatérő játékos helyzete is. Amikor úgy érzem, hogy minden rendben van, és amikor Pisont István vezetőedző is úgy látja, hogy készen állok rá, akkor jöhet el a visszatérés pillanata, nem akarok pontos időpontot mondani, nem akarok magamra sem nyomást tenni, hetek kérdése, de az biztos, hogy már közel van.”
S mivel a március második felében esedékes szünetig még négy hét telik el, ha minden jól alakul, elképzelhető, hogy Banó-Szabó Bencét már az addigi esedékes meccsek valamelyikén is láthatjuk a pályán, és akkor, ha nem is szélesre távra, de félig egy másik kapu is nyitva áll(hat) előtte.
Március végén kerül sor ugyanis a magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokság csoportmeccseire (a Bozsik Aréna a kontinensviadal egyik helyszíne!), középpályásunk pedig a sérülése előtt sztenderd tagja volt a nemzeti együttesnek. Banó-Szabó Bencétől megtudtuk, Gera Zoltánnal, a korosztályos válogatott kapitányával is beszélt, aki elmondta, figyelik a felépülését, tudják, hogy immár egészséges, és sokat jelentene a válogatottság szempontjából, ha visszatérhetne a Honvédba, minél jobb állapotba kerülne, ha pedig minden jól alakul, akkor… (Akkor ezt a mondatot majd befejezzük másfél hónap múlva.)
„Hogy mi volt a legnehezebb ebben a tizenegy hónapban? Az egyik mindenképpen az, hogy nem úgy szerepel a csapat, ahogy korábban – mondta Banó-Szabó Bence. – Amióta a felnőttkeret tagja vagyok, mindig a mezőny első felében helyezkedtünk el, a bronzéremért küzdöttünk. Rossz volt látni, hogy a srácok hétről hétre szomorúak, csalódottak, hiszen mindenki többet várt ettől a szezontól, nekem is nehezebb volt így bejönni minden nap. Ráadásul egy fiatal játékos számára tényleg nincs fontosabb annál, minthogy focizhasson, ezt vonta meg tőlem az élet, és bevallom, volt amikor hazamentem és azt éreztem, abba akarom hagyni az egészet, mert nem látom a kiutat. Szerencsére aztán gyorsan túllendültem a nehéz pillanatokon, sokat segített, hogy folyamatosan támogatott a családom, a barátaim, a klubnál dolgozók, és most már sokkal inkább azon gondolkozom, hogyan tudok több és jobb lenni!”
