Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Megmutatná, mire képes

Megmutatná, mire képes

Klub

Veröffentlicht: 13.07.2022, 12:10Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

A legfontosabb, hogy az edzéseken gyakoroltakat a felkészülési mérkőzésen is reprodukálni tudja a csapat

Több mint egy hete készül már csapatunk a szlovéniai edzőtáborban, a tizedik napon, szerdán pedig a harmadik mérkőzése következik az együttesnek, amely 17:30 órától Gorisnicában, zárt kapuk mögött játszik a montenegrói Arsenal Tivattal.

„A második héten természetesen már érződik a fáradtság, én sem vagyok ezzel másként, de most az a fontos, hogy belerakjuk a munkát a felkészülésbe, hogy majd otthon ráfordulhassunk az utolsó két hétre – hangsúlyozta Eördögh András, aki az elmúlt szezont a Siófok kölcsönjátékosaként töltötte, s 33 NB II-es bajnokin léphetett pályára. –  Jól érzem magam, örülök, hogy itt lehetek a Honvéddal, már az edzéseken is érződik az első és a másodosztály közötti különbség. Úgy érzem, a fejlődésem szempontból jót tett a Siófokon töltött egy év, most pedig itt kell bizonyítanom és megmutatnom, hogy mire vagyok képes.“

Akadémistánk egyike annak a kilenc 21 éven aluli játékosnak, aki a csapattal tartott a szlovéniai edzőtáborba, ami abból a szempontból könnyebbség az ifjaknak, hogy nem kerültek teljesen ismeretlen környezetbe, az akadémiáról, illetve a második csapatból már ismerik egymást.

„Szerencsére azért az idősebbeket is ismertem, az újakkal is megtaláltam a közös hangot, mindenki jól fogadott – tette hozzá Eördögh András, aki a szerdai találkozóra is kitért. – Alapvetően az eredmény is fontos, nyerni szeretnénk, de a leglényesebb, hogy azokat az elemeket tudjuk reprodukálni a meccsen, amelyeket az edzéseken gyakoroltunk. Fontos, hogy mindenki megfelelő állapotba kerüljön és a legjobbját tudja nyújtani.“

13.07.2022, 12:10Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub