Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Megszakadt sorozat

Megszakadt sorozat

Spiele

Veröffentlicht: 28.11.2021, 17:28Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Pont nélkül távozott Iváncsáról második csapatunk

Négy győztes mérkőzéssel és veretlen idegenbeli mérleggel látogatott második együttesünk Iváncsára az utolsó előtti meccsen az évben. Sajnos a találkozó nem úgy alakult, ahogy azt Simon Miklós és tanítványai várták, speciális körülmények között, hibáknak köszönhetően a fejér megyei rivális felülmúlta a mieinket.

Az első félidőben egy gólos hátránnyal vonultak a kispestiek, amely a másodikra négyre növekedett, így pont nélkül távoztunk.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 19. FORDULÓ

Iváncsa KSE–Budapest Honvéd FC II 4–0 (1–0)

Iváncsa Sporttelep

V: Horváth P. (Szkrajcsics P., Bizderi N.)

G: Cseszneki (18.), Balogh L. (50. – tizenegyesből), Kovács S. (68.), Suszter (82.)

Iváncsa: Varga Á. – Nyul, Kercsó (Schnierer, 90.) Balogh L., Suszter (Fodor, 83), Kovács S., Fekecs, Aradi, Cseszneki (Hanzli, 90), Pribék, Molnár T.

Vezetőedző: Tóth András

Honvéd II: Dúzs – Bardea (Feledy, 75), Szabó T. (Kárász, 59.), Gale (Nagy S., 59.), Németh B. (Irimiás, 75), Kerezsi, Szűcs T., Benczenleitner, Sani, Kalocsány (Nyitrai, a szünetben), Kamber

Vezetőedző: Simon Miklós

Simon Miklós: – Szerencsére a szezonban nem volt olyan meccsünk, ami után azt kellett mondanom, hogy esélyünk sem volt a győzelemre, azonban ez a mostani ilyen volt. Egy nagyon speciális körülmények között játszott mérkőzésen pár játékos nem tudott megfelelően mentálisan ráhangolódni a találkozóra, és ebből olyan hibák alakultak, melyek eldöntötték ellenfelünk javára az összecsapást. Aki okos, ezeket a tapasztalatokat beépíti és tanul belőlük. Én el tudom fogadni az élettől a pofonokat, hiszen azokból lehet építkezni, főleg ha jogosak.

28.11.2021, 17:28Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele