Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Menni kell tovább!

Menni kell tovább!

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Három nullás vereséget szenvedett a Siófok elleni felkészülési meccsen a Honvéd

„Nem lehetünk tekintettel a meccsekre sem az edzéseket illetően” – hangsúlyozta többször is a Budapest Honvéd FC vezetőedzője, Bódog Tamás, aki ennek megfelelően is cselekedett. A szakember kiemelte, ezen a héten komoly terhelés vár a csapatra, kedden két edzést vezényelt, de szerdán, a meccs délelőttjén is tréningezett a csapat, s így a július 13. óta tartó felkészülés 16. napján előfordulhat, hogy a csapat éppen fáradtabban mozog, és ahogy Bódog Tamás is mondta, a fáradtság pedig a hibákat is magával hozhatja.

Nem örömteli, de pontosan ez történt a Siófok elleni felkészülési mérkőzésen, ahol a vendégek tűntek frissebbnek, ami mondjuk érthető is, hiszen ők négy, míg a Honvéd „csak” 18 nap múlva vívja az első tétmeccsét.

A Győrben rendezett találkozón mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, és bár a mi játékunk ezúttal nem volt olyan intenzív, mint a Zsolna ellen, így is betalálhattunk volna, az Ajkával szembeni két, és a Zsolnának lőtt négy góllal ellentétben ezúttal nem sikerült a kapuba találni.

A Siófoknak viszont háromszor is összejött a gólszerzés, öröm az ürömben, hogy a vendégek három találatából kettőt Honvéd-nevelés szerzett, Hajnal Gergely, illetve Németh Dániel (utóbbi László Dáviddal, Erdélyi Botonddal és Lukács Dániellel egyetemben erre a meccsre húzta fel a siófoki mezt), és kooperációs partnerünknél összesen hét honvédos lépett pályára.

Ráadásul az is hozzátartozik az összképhez, hogy Bódog Tamás több játékosnak délután is edzést vezényelt, így tíz futballistát (Naser Aliji, Batik Bence, Eppel Márton, Gazdag Dániel, Kesztyűs Barna, Ivan Lovric, Mohamed Mezghrani, Szendrei Norbert, Boubacar Traoré és Tomás Tujvel) nem is nevezett a találkozóra.

Ahol aztán többféle összetételben tesztelhette, hogy mire képes a gárda, ha hiányzik néhány kulcsember, és bár vereséget szenvedtünk (sőt, Kesztyűs Barna és Tóth-Gábor Kristóf jó sorozata is megszakadt), ebből a mérkőzésből is hasznos tapasztalatokat gyűjthetett a szakmai stáb.

Ennél pedig jelenleg nincs fontosabb.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Budapest Honvéd FC–BFC Siófok 0–3 (0–0)

Győr, ETO Park, zárt kapuk mögött

Vezette: Juhász B. (Nagy A., Imrő J.)

Gólszerző: Hajnal G. (48.), Balogh B. (81.), Németh D. (87.)

HONVÉD: Nagy S. – Buna, Baráth (Szabó A. a szünetben), Kálnoki-Kis, Tamás K. (Uzoma, a szünetben) – Sani, Bocskay (Hidi, 79.), Cipf (Ugrai, 59.), Zsótér (Kamber, a szünetben) – Gale (Tóth-Gábor, 65.), Moutari

Vezetőedző: Bódog Tamás

Siófok. 1. félidő: Hutvágner – Kiss B., Jagodics, Horváth M., Deutsch – Kecskés T., Tajthy T. – Nikházi, Horváth P., Tömösvári – Elek B. 2. félidő: Hutvágner (Kovács D., 69.) – Medgyesi, Hajnal G., György N., Lapos, Németh D., Balogh B., Polényi, Erdély, László D., Lukács

Vezetőedző: Gál István

01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele