Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mentális erő

Mentális erő

Spiele

Veröffentlicht: 29.04.2023, 21:59Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Horvát szakvezetőnk Kisvárda elleni bajnokinkat követően büszke volt a csapat tartására

Kétszer is hátrányból egyenlítve tudott egy pontot szerezni Kisvárdán csapatunk. A 2–2-re végződő találkozót Dean Klafuric így összegezte a mérkőzést követően.

„Nehéz összecsapáson vagyunk túl, egyetlen csapatnak sem egyszerű a dolga, aki idelátogat Kisvárdára – vágott bele a sajtótájékoztatóba Dean Klafuric. – Több játékosunkat is mellőzni kellett sérülések miatt, de azok, akik korábban a padon voltak, jó teljesítményt nyújtottak és bizonyították, hogy számolhatunk velük. Egy ilyen párharcot követően, amikor kétszer is hátrányba kerülsz, jó elmondani azt, hogy sikerült felállnunk és megszerezni az egy pontot. Az első félidőben nem játszottunk úgy, ahogy az elvárható lenne, a sok változtatás sem segített a játékosoknak, de a második játékrészre feljavult a teljesítményünk. Sajnos a legrosszabb pillanatban jött az ellenfél második gólja, ezért is vagyok nagyon büszke a csapatomra, mert ez hatalmas mentális erőről tanúskodik. Nem adjuk fel, az elkövetkezendő négy találkozón is a legtöbbet hozzuk majd ki magunkból és a végletekig küzdeni fogunk a bennmaradásért!”

29.04.2023, 21:59Spiele

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub