Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mentális harc

Mentális harc

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Mohamed Mezghrani szerint a Zalaegerszeg mellett a fáradtsággal is fel kell venni a harcot

Egy jó szériát szakított meg a Ferencváros, amikor az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2–0-s győzelmével elcsente a három pontot a Honvédtól. Mohamed Mezghrani szerint azonban továbblépett a csapat, s készen áll az új kihívásra.

„A Fradi elleni egy szerencsétlen meccs volt számunkra – tekintett vissza belga-algériai védőnk. – Jól kezdtünk, de egyszerűen nem tudtuk ugyanazt a teljesítményt nyújtani, mint például előtte, a Mezőkövesd ellen. Vannak ilyen napok. Az a jó viszont ebben a mostani időszakban, amikor háromnaponta pályára kell lépnünk, hogy szinte azonnal el kell felejtenünk az előző mérkőzéseket, hiszen máris jön a következő, nincs idő ünnepelni, de keseregni sem. Most is így tettünk, átbeszéltük a hibáinkat, azután elkezdtünk a következő feladatra koncentrálni.“

Ez a következő feladat pedig a Zalaegerszeg legyőzése lesz, hiszen pénteken épp a tabellán mögöttünk álló együttes otthonában lépünk pályára.

„Szerintem jól felkészültünk az ellenfélből. Fontos mérkőzés vár ránk, hiszen mindössze két ponttal vannak lemaradva tőlünk a bajnokságban, úgyhogy nagyon érdekes párharcra számítok – árulta el Mohamed Mezghrani. – Én most először játszom majd a Zalaegerszeg ellen, de tudom, hogy jó játékosaik vannak és nagyon jó formában vannak az utóbbi időszakban, mi pedig szerintem készen állunk a feladatra.“

A nemrég 26. születésnapját ünneplő játékosunk úgy vélekedik, ugyanaz lesz a kulcsa a Zalaegerszeg elleni győzelemnek, mint az utolsó két bajnoki mérkőzésnek is.

„Izgalmas ez a szituáció, hiszen lassan elérünk a bajnokság végéhez, mindegyik csapaton látszik már a fáradtság – magyarázta Mohamed Mezghrani. – Magyarországon nem jellemző, hogy háromnaponta meccset kell játszani, ez az időszak mindenkiből rengeteg energiát kivesz, egyre nehezebbé válik minden meccs. Ugyanúgy futni kell, oda kell érni a labdáért, de ahogy fáradsz, egyre nehezebb megtenni még azt a pár métert a legvégén. Éppen ezért, azt gondolom, hogy a mentális erő dönthet majd ezen a találkozón is. Az a csapat nyer majd, amelyik jobban harcol a fáradtság ellen, amelyik jobban küzd majd a pontokért a pályán. Ez lehet a kulcsa ennek a mérkőzésnek.“

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub