Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Merjünk játszani!”

„Merjünk játszani!”

Klub

Veröffentlicht: 11.02.2021, 10:59Lesezeit: 2 Min.

Bőle Lukács szerint a Kerület elleni helytállásból erőt meríthet a csapat

Ott van a legjobb 16 között a Magyar Kupában a Budapest Honvéd, amely szerdán a III. Kerületi TVE otthonában harcolta ki a továbbjutást, a 3–1-es kispesti sikerrel végződő összecsapás azonban nem volt sétagalopp. 

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, elsősorban a pálya miatt – utalt Bőle Lukács a heves esőzéstől az iszapbirkózásra is alkalmas talajra. – Az elején kicsit döcögősen kezdtük a meccset, de mihelyt elkezdtünk passzolgatni, előrébb tudtunk jutni. Ez volt a legfontosabb, hogy merjünk játszani a körülmények ellenére is, az ívelgetésekből ugyanis szerintem nem jöttünk volna ki jól, viszont ha ezen a pályán ritmust váltasz, azt nagyon nehéz lereagálnia az ellenfélnek. Küzdelmes meccs volt, a Kerület mindent beleadott a párharcokba, úgyhogy igyekeztünk elkerülni, hogy a sárban nagy csata alakuljon ki, és inkább az üres területeken induljunk. Örülök, hogy továbbjutottunk, nagyon kellett már egy kis sikerélmény, bízunk benne, hogy ugyanígy folytatjuk szombaton, a bajnokságban.”

Bőle Lukács pedig fontos találattal járult hozzá a kispestiek sikeréhez, hiszen a Thierry Gale által a 14. percben megszerzett lépéselőnyünkre hamar reagálni tudott szerdai ellenfelünk, Bőle Lukács 38. percben – majd Boubacar Traoré 2 perccel később lőtt – góljával azonban már magabiztos vezetéssel vonulhattunk a szünetre. 


„A gólom előtt volt egy lövésem ballal, ami miatt egy kicsit mérges vagyok, hogy nem sikerült belőni, de azután jött ez a jobbal eltalált labda, amibe talán még a kapus is beleütött, de becsorgott – emlékezett vissza támadó középpályásunk az első tétmeccsen szerzett kispesti találatára. – Nagyon örülök neki, mellette viszont volt még két-három jó labdám, amiből gólokat szerezhettünk volna. Lehet, hogy a pálya miatt is volt ezúttal csak ennyi a meccsben, de a célunkat, a továbbjutást elértük és ez a legfontosabb.”

Akárcsak egy héttel korábban, ezúttal is vár még egy megméretés a csapatra a héten, hiszen szombaton az OTP Bank Liga 21. fordulójában a Budafok együttesét fogadja az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. 

„A szombati mérkőzésen is nyernünk kell, a három pont megszerzése most mindennél fontosabb – szögezte le Bőle Lukács. – Örültem volna, ha ezen a kupameccsen jobb egy kicsit a pálya, hogy játékba lendüljünk, mert az utóbbi mérkőzéseken nem sikerült a legjobb formánkat nyújtani. Az viszont pozitívum, hogy ha ilyen körülmények között is merünk passzolni, játszani, akkor a jó pályán is sikerülnie kell, abból pedig tudunk építkezni.”

11.02.2021, 10:59Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub