Két Magyar Futball Akadémia-neveléssel a soraiban lépett pályára a magyar válogatott az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn, hiszen Botka Endre és Holender Filip is a kezdőcsapatban kapott helyet. Nem lehetett viszont ott a nemzeti csapat mellett klubunk korábbi edzője, a koronavírusos Marco Rossi, a szövetségi kapitányt Cosimo Ignuscio helyettesítette.
Nem indult könnyen a mérkőzés, hiszen egy bevédett lövést követően a vendégek már a 11. percben vezetést szereztek, s kellett egy kis idő, amíg a mieink rendezték a soraikat. A félidő felétől viszont átvette az irányítást a magyar válogatott, bár ez sokáig csak az egyre nagyobb labdabirtoklási fölényben (és kisebb lehetőségekben) mutatkozott meg.
S amikor már temetni kezdtük a reményeket, a 88. percben Nego Loic egyenlített, majd jött a 91. és Szoboszlai Dominik: a Salzburg légiósa húsz méterről parádést gólt szerzett, lapos lövése a bal oldali kapufáról került a hálóba, innentől pedig már „csak” ki kellett bekkelni a hátralevő perceket.
Sikerült, így a magyar válogatott kijutott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra, és jövőre a Puskás Arénában fogadhatja majd a francia és a portugál válogatottat is.
A kispesti nevelések közül Holender Filip 70 percet töltött a pályán, Botka Endre végigjátszotta a találkozót.
(fotó: www.facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg)





