Öt mérkőzést játszottak leány utánpótlás-csapataink, az U19 és az U16 két-két, míg az U14 egy bajnoki párharcon van túl. A legfiatalabbak kiütéses, 11–0-s győzelmet arattak idegenben az Újpest ellen, Bécs Laura hét gólt lőtt, Grábner Karina pedig triplázni tudott.
U19-ES LEÁNY, DÉL-KELETI CSOPORT, 1. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–GYULAI AMAZONOK 1–4 (0–3)
G: Tarr
Krár Edina: – Az első félidőben határozatlanok voltunk saját kapunk előtt, egyéni védekezésben hibákat vétettünk, melyet ellenfelünk kihasznált és már a félidőben három góllal vezetett. Labdakihozatalaink többször elakadtak, azonban voltak jó megoldások is, pozitívum, hogy a második félidőre több tűzzel léptünk pályára, melynek eredményeképpen szépíteni tudtunk, valamint több helyzetet sikerült kialakítanunk.
U19-ES LEÁNY, DÉL-KELETI CSOPORT, 2. FORDULÓ
MERCEDES KLC–BUDAPEST HONVÉD FC 2–1 (1–0)
G: Lőrincz
Krár Edina: – Az első pillanattól kezdve mezőnyfölénnyel játszottunk, azonban nem vállalkoztunk átlövésekre. Az első félidő előtt néhány perccel az ellenfél kihasználta a hibánkat és szögletből gólt szerezett. A második félidő első 15 percében ellenfelünk nagyobb nyomást helyezett ránk, a mérkőzés további részében azonban ismét dominálni tudtunk. Labdakihozatalaink és letámadásaink is sikeresek voltak az egész találkozó során, egyéni védekezésben határozottabbak voltunk, mint az előző fordulóban. A következő mérkőzésig dolgozni fogunk rajta, hogy több átlövésre vállalkozzanak a játékosok és hatékonyabban használják ki a helyzeteket.
U16-OS LEÁNY, DÉL-KELETI CSOPORT, 1. FORDULÓ
ST. MIHÁLY FC–BUDAPEST HONVÉD FC 7–0 (5–0)
Krár Edina: – A hiányzó játékosaink, köztük a kapusunk nélkül léptünk pályára. A mérkőzésen többnyire ellenfelünk birtokolta a labdát. Keves helyzetünk volt, azokat sem tudtunk kihasználni. A labdakihozatalaink többsége sikeres volt, ami nagy előrelépés az előző szezonhoz képest, de a letámadasaink dinamikájan és tolódásán még javítanunk kell, támadásban pedig több labda nélküli mozgás szükséges.
U16-OS LEÁNY, DÉL-KELETI CSOPORT, 2. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–TISZAKÉCSKVE VSC 0–3 (0–3)
Krár Edina: – Az előző mérkőzéshez hasonlóan zajlott a játék, azonban a múlt héten hiányzó játékosokkal kiegészülve többet tudtuk birtokolni a labdát. Labdaszerzésben is hatékonyabbak voltunk, több helyzetet sikerült kialakítanunk, gólt azonban nem tudtunk szerezni. A találkozó második félideje szolgál mintául a további mérkőzéseken.
U14-ES LEÁNY, DÉL-KELETI CSOPORT, 2. FORDULÓ
ÚJPEST FC–BUDAPEST HONVÉD FC 0–11 (0–5, 0–4, 0–2)
G: Grábner (5., 8., 40.), Bécs L. (12., 23., 35., 47., 50., 61., 66.), Csanki (16.)
Krár Edina: – Az előző mérkőzéshez hasonlóan zajlott a játék, azonban a múlt héten hiányzó játékosokkal kiegészülve többet tudtuk birtokolni a labdát. Labdaszerzésben is hatékonyabbak voltunk, több helyzetet sikerült kialakítanunk, gólt azonban nem tudtunk szerezni. A találkozó második félideje szolgál mintául a további mérkőzéseken.




.jpg)
 (1920 x 900 képpont) (23).jpg)
.jpg)