Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mezghrani duplázott

Mezghrani duplázott

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

A forduló válogatottja – négy kispesti a legjobbak közt

A csakfoci.hu és a Nemzeti Sport az OTP Bank Liga minden fordulója után összeállítja álomcsapatát az általuk kiemelkedőnek ítélt teljesítmények alapján, a zalaegerszegi, 4–2-es Honvéd-győzelemmel zárult mérkőzést követően pedig négy játékosunk is helyet kapott a legjobbak közt.

Mohamed Mezghrani ráadásul mindkét összeállításban szerepel, a csakfoci.hu szerint a ZTE elleni találkozón „remekül védekezett és a támadásokat is hatékonyan segítette. A második gól előtt jó ütemben tette a labdát Balogh lábára, aki közelről nem hibázott.”  Belga-algériai védőnk mellett Gazdag Dániel is ott van a keretben, akiről úgy fogalmaztak, csapata legjobbja volt a vasárnapi találkozón. „Az első félidőben szabadrúgása után ugyan áthaladt a labda a gólvonalon, de a játékvezető nem észlelte, így nem lett gólszerző. A második játékrész elején ő ugratta ki a gólpasszt adó Mezghranit, majd a Traorénak osztott ki egy gólpasszt” – méltatta válogatott középpályásunkat a csakfoci.hu.


A Nemzeti Sport Mezghrani mellett két gólszerzőnket, Balogh Norbertet és Tamás Krisztiánt emelte ki, utóbbi pedig elnyerte „A forduló visszatérője” címet is, miután hosszú kihagyást követően remek teljesítménnyel, s a Honvéd vezetését jelentő találatával rukkolt elő volt csapatával, a Zalaegerszeggel szemben.


01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub