Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Minden jót, Gazdi!

Minden jót, Gazdi!

Klub

Veröffentlicht: 11.05.2021, 18:00Lesezeit: 2 Min.

Amerikában folytatja pályafutását Gazdag Dániel

Egy korszak véget ért Kispesten: több mint 11 év után távozik a Budapest Honvédtól Gazdag Dániel, miután saját nevelésű játékosunkat kivásárolta szerződéséből az amerikai Philadelphia Union együttese, ezzel pedig Gazdag Dániel Détári Lajos után a Honvéd második legmagasabb összegért értékesített labdarúgója lett.

A 25 esztendős középpályás 2010 tavaszán került Kispestre, a 14. születésnapját már vörös-feketében ünnepelhette, s az U14-es csapattól kezdve, a ranglétrát végigjárva 2014. szeptember 26-án mutatkozott be az NB I-ben, ahol összesen 175 mérkőzésen viselhette a Honvéd mezét.

„Dani ízig-vérig Honvéd nevelés, a Magyar Futball Akadémián indult a karrierje, szinte a szurkolók szeme láttára nőtt föl – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd ügyvezetője. – Itt lett belőle NB I-es játékos és Kispestről került be a magyar válogatottba. Számtalan góllal, emlékezetes meccsel, mozzanattal, díjjal örvendeztetett meg minket, nagyon büszkék vagyunk rá és köszönettel tartozunk azért, amit a Budapest Honvédért tett. Jó példával állhat minden akadémiai játékos előtt. Természetes, hogy ki szeretné magát próbálni külföldön és úgy is állapodtunk meg vele, ha megfelelő ajánlat érkezik akkor ezen a nyáron elengedjük. Biztos vagyok benne, hogy Amerikában is megállja majd a helyét és viszi a jó hírünket a világban.”

Gazdag Dániel 2017-ben bajnoki címet, 2020-ban pedig kupagyőzelmet ünnepelhetett a Honvéddal, ő és Nagy Gergő mondhatja csak el magáról, hogy a Magyar Futball Akadémia neveltjeként bajnok és kupagyőztes lett Kispesten!

„Különleges érzések kavarognak bennem, hiszen több mint tizenegy évet töltöttem Kispesten, furcsa lesz egy új helyre menni, de örülök neki, hogy kipróbálhatom magam külföldön – kezdte Gazdag Dániel. – Jó lehetőségnek tartom, hogy a Philadelphiához igazolhatok, ezért is mondtam igent az ajánlatra, boldog vagyok, hogy szintet léphetek a karrieremben. Több lehetőségem is volt, korábban is kerestek, de azt szerettem volna, és ezt beszéltem meg a klubvezetéssel is, hogy nyárig maradok, segítve a csapatot a bennmaradásért vívott küzdelemben. A Philadelphia ajánlata nemcsak szakmailag volt csábító, hiszen a családommal egy jó helyre költözhetünk, ráadásul erős csapatról van szó, az előző szezonban megnyerték az alapszakaszt az amerikai bajnokságban, szerepelnek a Concacaf-zóna csapatainak kiírt sorozatban, egyértelműen előrelépésnek értékelem a klubváltást. Hosszú időt töltöttem a Honvédnál, itt nőttem fel, itt lettem felnőtt futballista, apuka, bajnok, kupagyőztes, minden szempontból sikeres volt az itt eltöltött időszak, csak pozitívumokat mondhatok erről a tizenegy évről és köszönöm mindenkinek, aki segített nekem ezen az úton.”

Mindent köszönünk, Gazdi, további pályafutásodhoz sok sikert kívánunk, Kispesten pedig mindig szeretettel látunk!

(Gazdag Dániellel a nap folyamán hosszabb interjút is olvashattok.)


GAZDAG Dániel

Született: 1996. március 2.

Magasság/súly: 178 cm/76 kg

Poszt: középpályás

Klubjai: Nyírsuli, Budapest Honvéd FC

NB I-es mérkőzések: 175/21

Magyar Kupa-mérkőzések: 29/8

Válogatott mérkőzések: 6/1

Kiemelkedő eredményei: Az NB I legszebb gólja (2017/2018), Az év legjobb 21 éven aluli játékosa (2017/2018), 2x Tichy-díj (az év kispesti gólja – 2019, 2020), Nemes-díj (az év kispesti felfedezettje – 2014), 2x Bányai-díj (az év kispesti ifjúsági játékosa – 2013, 2014), Puskás Ferenc-díj (A Puskás Alapítvány elismerése, 2015)

11.05.2021, 18:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub