Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Minden másodperc számít

Minden másodperc számít

Klub

Veröffentlicht: 23.04.2022, 20:18Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Az egységben és a koncentrációban látja a győzelem kulcsát Dusan Pantelic

Nem nyúlik hosszúra a Gyirmót elleni párharcának történelme, hiszen eddig mindössze kétszer lépett pályára a Honvéd az Alcufer Stadionban, ám mind a két találkozót magabiztos sikerrel zárták a kispestiek. Vasárnap azonban új mérkőzés jön, Dusan Pantelic szerint pedig kétségkívül fontos találkozó vár a csapatra, ahol egyértelműen a győzelem lesz a célja a piros-feketéknek.

„Jól edzettünk egész héten, koncentráltan dolgoztunk minden egyes tréningen – árulta el Dusan Pantelic. – Mindenképpen az a célunk, hogy győzelemmel térjünk haza vasárnap este, s ezzel meg tudjuk tartani az előnyünket a tabellán az utolsó két helyen álló Gyirmóttal és az MTK-val szemben. Úgy érzem, készen állunk a találkozóra, szeretnénk ha minél hamarabb eldőlne, nem kell hátrafelé nézünk a bajnokságban.“

Huszonnyolc forduló után jelenleg 6 pont a különbség a két együttes között a Honvéd javára, ezt a differenciát szeretné tovább mélyíteni szerb középpályásunk, ehhez pedig, úgy véli, elengedhetetlen lesz a teljes koncentráció.

„Csapatként kell pályára lépnünk, egységesen kell játszanunk, ellentétben az előző néhány, gyengébb szereplést hozó mérkőzésünkkel – szögezte le Dusan Pantelic, aki hozzátette, sokat dolgozott a csapat ezen az elmúlt időszakban, s bár nem párosult győzelemmel, a Fradi ellen ez már látszódott a játékunkon. – A Gyirmót egy jó csapat, de nekünk magunkra kell, hogy koncentráljunk, jobbak vagyunk az ellenfelünknél, de ezt a pályán kell megmutatnunk. Mindenképpen ki kell harcolnunk a három pontot, ehhez pedig minden másodpercben, amit a pályán töltünk, fókuszálnunk kell, minden egyes párharcot meg kell nyernünk, ha sikerrel akarjuk zárni ezt a találkozót.“

23.04.2022, 20:18Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub