Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Minden nagy sorozat egyszer véget érhet

Minden nagy sorozat egyszer véget érhet

Klub

Veröffentlicht: 10.02.2023, 13:50Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Jó benyomást tettek Dean Klafuricra a fiatalok a Vasas ellen

Hétvégén az ellen a Kecskemét ellen játszunk idegenben, amely a mostani szezonban nem kapott ki hazai pályán. Dean Klafuric szerint ez bár nem enyhíti a helyzetünket, de pont akkor lehet a legnagyobb meglepetést okozni, amikor nem számítanak arra.

„Minden egyes nagy sorozatnak egyszer véget kell érnie, miért ne lehetnénk mi azok, akiknek köszönhetően ez bekövetkezik?! Nagyon tiszteljük a Kecskemétet, nem véletlenül állnak a dobogó második fokán, hiszen a szezon egyik meglepetéscsapata, a lehetőségeikből a legtöbbet hozzák ki az idényben, de mi nem tehetjük azt, hogy lefutott meccsként tekintünk arra a találkozóra, amikor egy éllovassal meccselünk. Pont az ilyen mentalitású riválisokból kell inspirálódni és követni a példájukat” – magyarázta vezetőedzőnk.  

A Vasas elleni kupameccsen kilenc helyen megváltoztatott kezdőcsapattal és négy fiatallal álltunk ki, de így is meccsben tudtunk maradni a végjátékig, természetesen a folytatásban is számít rájuk szakvezetőnk.

„A tavaszi idény így is nagyon sűrű lesz, hogy a kupában már véget ért számunkra az idény. Minden játékosomra, aki a keretben van, arra maximálisan számítok, külön öröm, hogy a fiatalok ennyire jó benyomást tudtak tenni a keddi találkozón – vélekedett Dean Klafuric. – Nem szeretnék kitérni a körülményekre, mert voltak vitás, számunkra hátrányos esetek, de az, hogy ebben a szituációban is kiemelkedően teljesítettek a játékosaim és végig a kapuja elé szorítottuk a Vasast, az önmagáért beszél. Többet érdemeltünk volna, de lehet, hogy a Kecskemét ellen kapjuk meg azt a bizonyos kárpótlást!”

Ahogy vezetőedzőnk is említette, az eredmény talán nem tükrözi hűen a pályán látottakat, de szemmel látható módon feljavult a csapat játéka a korábbi időszakhoz képest. Hasonlóan a Fáy utcában látottakhoz, Kecskeméten is szeretnénk, hogy a mi akaratunk szerint alakuljanak az események és nemcsak a játék, hanem az eredmény tekintetében is.

„Egyre inkább nő az az intervallum amikor kézben tudjuk tartani az eseményeket, jó úton haladunk, hogy 90 percekre kiépüljön az a kontroll és tudatosság, amire a kezdetektől törekszünk. A Kecskemét az egyik legnehezebb ellenfél a bajnokságban, mindenki megszenved ellenük, ugyanúgy, mint a Kisvárda ellen. De velük is fel tudtuk venni a kesztyűt, ha jól készültünk fel, akkor ez szombaton sem lesz másképp” – zárta Dean Klafuric.

10.02.2023, 13:50Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub