Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mindenki lehetőséget kapott

Mindenki lehetőséget kapott

Klub

Veröffentlicht: 21.01.2023, 17:08Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Szoros összecsapást hozott második csapatunk első felkészülési mérkőzése a Kaposvár ellen

A Kaposvár együttese legutóbb 2020. június 24-én mérkőzött meg a Budapest Honvéd csapatával. Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett találkozón csapatunk 4–2-es diadalt aratott az OTP Bank Liga 2019/2020-as idényének utolsó előtti bajnokiján. A zöld-fehér alakulattal nagyot fordult azóta a világ és jelenleg az NB III Nyugati csoportjának nyolcadik helyén áll. A kaposváriak ezúttal a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontba érkeztek, hogy második együttesünkkel játszanak felkészülési mérkőzést. Szamosi Tamás alakulata ezzel a találkozóval kezdi meg az edzőmeccsek sorát.

Lendületesen kezdte második csapatunk a hideg időjárásban rendezett mérkőzést és már a hetedik percben nálunk volt az előny. Fábiánkovits István remekül ugrott ki a védők között Sebe Botond labdájára és 10 méterről gurított a vendégek kapujába.

A vendégek szép lassan „érkeztek” meg a mérkőzésbe, amivel  kiegyenlítettebb lett a találkozó, ennek köszönhetően pedig már inkább a mezőnyjáték dominált, a kapuk nem forogtak veszélyben. A 34. percben egy távoli szabadrúgásból mégis egyenlíteni tudott a Kaposvár. A kapuval szemből, Kálmán Szilárd nagyjából 25 méterről nagy erővel ellőtt labdája rendkívül élesen csapódott lefelé, amivel szemben Schrankó Levente tehetetlen volt. A találat a félidei eredményt is kialakította.

A fordulást követően Szamosi Tamás kapusunkat kivéve – Schrankó Leventét a Telkibe készülő Molnár Mátyás váltotta a hetvenedik percben – kicserélte csapatát, míg a vendégegyüttesnél 78. percig ugyanaz a tizenegy maradt a pályán, akkor egyet cserélt a Kaposvár vezetőedzője, Horváth Rudolf. Az 54. percben már ellenfelünknél volt az előny, Kálmán Szilárd ezúttal is szabadrúgásból volt eredményes, ráadásul a 75 percben már akciógólt is elkönyvelhetett a kaposvári alakulat. Némi kavarodás után bal oldalról jött egy beadás, amire Kocsis Barnabás érkezett jó ütemben és az ötösről közelről fejelt a kapunkba.

Szamosi Tamás legénysége – ahogy megszokhattuk az ősszel – nem adta fel és a hajrában nagy nyomást gyakorolt a kaposvári védelemre, ami a szépítésre volt elegendő ezúttal. A 86. percben Nagy Dávid robogott el a jobb oldalunkon, laposan belőtt labdájára pedig kiválóan érkezett László Máté és mattolta a vendégek kapusát. Több gól nem született, így a Kaposvár győzelmével ért véget második csapatunk első felkészülési mérkőzése.

Szamosi Tamás: – Szerettünk volna minden fiatal játékosnak lehetőséget biztosítani, ami meg is valósult. Számunkra az eredmény teljesen másodlagos volt ezen a találkozón, viszont az elmondható a meccsről, hogy egyenlő ellenfelei voltunk egy harmadosztályú élcsapatnak.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD II–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 2–3 (1–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

G.: Fábiánkovits (7.), László M. (86.) ill. Kálmán (34., 54.), Kocsis B. (75.)

Honvéd II, 1. félidő: Schrankó – Sebe, Zrnic P., Nagy Z., Zrnic M. – Tarcson, Kárász, Fehér B., Polák, Benkő – Fábiánkovits
2. félidő: Schrankó (Molnár M., 70.) – Gincsai, Vojtko, Zsigmond, Pilter – Nagy D., Szamosi Á., Pintér Máté, Njamculovic – Mihály B., László M.
Vezetőedző: Szamosi Tamás

Kaposvár: Ipacs – Pintér Máté, Mayer (Sipos, 78.), Ekker, Horváth B., Zolyómi, Harsányi, Kálmán, Kocsis B., Gál, Böndi
Vezetőedző: Horváth Rudolf

(Az NB III Közép csoportjának küzdelmeit február 12-én, vasárnap 11 órakor a Paks II ellen kezdi második csapatunk.)

21.01.2023, 17:08Klub

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub