A Vasas elleni rangadón hasonlóan alakult a forgatókönyv, mint a szezon első találkozásánál. A bajnokság 15. fordulójában ezúttal a Bozsik Arénában találkoztak a csapatok és az angyalföldi együttessel szemben ismét Nenad Lukic találataival szereztük meg a három pontot. Szerb támadónk, augusztusban 1–1-nél szerzett győztes találatot, míg ezúttal két góljával döntötte el a három pont sorsát.
„Nagyon boldog vagyok, hiszen nemcsak én, hanem az egész csapat kemény időszakot tudhat maga mögött – kezdte Nenad Lukic a mérkőzést követően. – Nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy szerettük volna. Az utóbbi mérkőzésen sok lehetőségünk volt, mégsem sikerült pontot szerezni. Örülök, hogy ezúttal már értékesíteni tudtuk a helyzeteink egy részét és külön öröm, hogy kétszer is betaláltam, úgy látszik, a Vasas ellen jól jön ki nekem a lépés.”
30 éves támadónk a 90. percben vastaps kíséretében hagyta el a pályát (Lazar Cirkovic váltotta), házi góllövőlistánk éllovasa nagyon örült, hogy a szurkolókkal együtt ünnepelhette találatát.
„Megértem a táborunkat – tette hozzá Lukic –, hogy csalódottak, hiszen a tabellán nem ott vagyunk, ami elfogadható, sem nekik, sem nekünk. Viszont amikor betaláltunk és együtt örültünk, már egy fantasztikus pillanat volt.”
Érthető, ha egy derbin aratott győzelmet követően pozitívabban látjuk a helyzetünket, ám nem pihenhetünk, hiszen vasárnap újabb rangadó vár ránk, ahol a Ferencváros együttese ellen mérkőzünk meg. Csapatunk 27-ese jó eredménnyel menne bele a téli felkészülésbe.
„A Vasas elleni derbi nagyon fontos számunkra, kemény találkozón vagyunk túl. Úgy érzem, hogy mindenki megérdemelte ezt a győzelmet, a játékosok és a szurkolók egyaránt. Ez segíthet nekünk önbizalmat meríteni a Ferencváros elleni találkozóra. Fontos lenne, hogy ott is jó eredményt érjünk el és úgy menjünk szünetre, hogy egy jó felkészülést követően ott legyen a tabellán a Honvéd, ahová tartozik – ezután pedig már azzal folytatta Lukic, hogy a vasárnapi mérkőzésen mire lesz szükség a zöld-fehér riválisunk ellen. – Tudjuk, hogy a Ferencváros elleni rangadónál ennél is több kell, mindenből. Agresszívabban, keményebben, pontosabban és még fegyelmezettebben kell játszanunk ellenük, ha jó eredményt akarunk elérni.”





