Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Mindenki megy előre”

„Mindenki megy előre”

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Bódog Tamás értékelte a győri edzőtábort

Az edzés melletti napi rutin része, hogy a Mezei Tamás, Nagy István páros rendszerint megkérdezi a játékosokat, hogy mennyire érzik magukat fáradtnak egy egytől hétig terjedő skálán, amelyen a hetes jelenti a maximumot. Ennek apropóján arra kértük Bódog Tamás vezetőedzőt, hogy a győri edzőtábor végeztével számokkal és szavakban is vonjon mérleget a másfél hét zárásaként.

Hozzáállás: 7

Abszolút elégedett vagyok a játékosokkal. Tudom, hogy mást, többet követelek, de morgás nélkül végzik a munkát, mindenki megy előre, és rendesen dolgoznak. Nincs semmi gond, egy pillanatig sem kellett őket noszogatni.

Tervezett és elvégzett munka: 5.5

Amit szerettünk volna, azt nagyjából elvégeztük, a mérkőzések előtti, utáni edzést lehetett volna nagyobb intenzitással kitölteni, de ebben közrejátszott az is, hogy a nagy melegre való tekintettel kicsit rövidebb edzéseket tartottunk. Viszont azokat továbbra is nagy intenzitás mellett.

Erőnlét: 5.5

Ezt majd akkor látjuk pontosan, amikor bajnokit játszunk. Most jó úton vagyunk az erőnlét terén, így kell tovább dolgoznunk.

Taktika: 4.5

Haladunk, de vannak még hibák a játékban. Persze ez betudható annak is, hogy a komoly fizikai terhelés miatt fáradtabbak a fejek, nehezebben mozognak a lábak. Más felfogásban játszunk, másfajta helyezkedéseket, mozgásokat kérek, az lenne a furcsa, ha erre már két-három hét után azt mondhatnám, hogy minden tökéletes. Képes a csapat arra, amit szeretnénk játszani, inkább azt kell gyakorolni, hogy az adott szituációban a játékosoknak eszébe jusson a jó megoldás. Szóval kell még javítani, de a felkészülés mostani szakaszában ez teljesen elfogadható.


Technikai gyakorlások: 5

A kombinációk rendben vannak, fokozottan finomítjuk, javítjuk a játékot, úgy látom, hogy jó úton haladunk.

Felkészülési mérkőzések: 4.5

Ha csak az eredményeket nézem, akkor felemás a kép. Egy-egy győzelem, döntetlen, vereség, de ahogy mondtam, a mérkőzések a terhelés részei voltak. Láttam jó és láttam kevésbé jó dolgokat is, bántó volt az, amit a Siófoktól kaptunk, hiába domináltunk a meccsen, kiütközött a fáradtság, nem mutatott jól a három nullás vereség. Volt egy jó győzelmünk a Zsolna ellen, azon a találkozón sok jó dolgot láttam, illetve hullafáradtan ikszeltünk az Ajkával, összességében mindhárom találkozó jól szolgálta a céljainkat. Szombaton a Paks ellen jön a negyedik meccsünk, amelyre ugyanebben a felfogásban készülünk. Pénteken is két edzésünk volt, konditerem, sprinterek, taktikai gyakorlás, talán a legkeményebb napunk volt és szombat délelőtt is edzünk, utána jöhet majd a meccs. De ez így normális, nem babazsúrra, hanem a bajnokságra készülünk, sokat és intenzíven kell edzeni.

Csapategység: 7

Teljesen elégedett vagyok azzal, amit eddig láttam. Jó a hangulat, a fáradtság és a nehéz edzések ellenére sincs gond, az a csapategység, amit eddig láttam, az szenzációs.

Saját érzések: 7

Jó csapathoz, jó klubhoz kerültem. Sokat dolgozunk és szívesen is végzem ezt a munkát, jó stábbal dolgozhatok együtt. Számomra is sok újdonsággal szolgáltak az elmúlt hetek, amely során mindenki segítette a beilleszkedésemet, jól érzem magam.

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub