Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mindenkinek jobban kell teljesítenie a pályán

Mindenkinek jobban kell teljesítenie a pályán

Klub

Veröffentlicht: 16.12.2023, 17:16Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Előbbre lehet lépni a csapattal a szezon második felében

2023 utolsó négy mérkőzésén vezette első csapatunkat Csertői Aurél, aki 2023. november 9-én vette a Budapest Honvéd irányítását (a szezont Pinezits Mátéval kezdtük, két találkozón pedig Djordje Kamber volt a megbízott vezetőedző), és egyelőre veretlen a Honvéd kispadján (legutóbb 2022 tavaszán volt négy veretlen bajnokink), a négy találkozón egy győzelem (Ajka) és három döntetlen (Gyirmót, BVSC, Csákvár) volt a mérleg.

„Inkább félig tele a pohár, mintsem félig üres, hiszen nem kaptunk ki ezen a négy találkozón és tudtunk dominálni is. Kis rutinnal, több tapasztalattal ebből a három ikszből kettőt győzelemre kell tudnunk váltani – mondta Csertői Aurél, akivel a kezdetekre is visszatekintettünk. – Gyorsan jött a felkérés, a vezetők elmondták az elképzeléseiket, felvázoltak egy képet, én is elmondtam az álláspontom, aztán megegyeztünk. Láttam a Honvédon, hogy mindenképpen előbbre lehet lépni a csapattal, vannak értékes játékosok az együttesben. A keretösszetételben a fiatalok száma dominál, hiszen elsősorban a saját utánpótlásra építünk, egyértelmű, hogy rövid idő alatt nem lehet nagy ugrásokat elérni, de a csapatban több van, mint amit a tabella mutat.“

Csertői Aurél kiemelte, hogy jó néhány pozitív dolgot látott a négy meccs és az eddigi bő egy hónap alatt, viszont ahogyan a Csákvár elleni találkozót követően is említette, sok arcát mutatta a csapat. A többarcúság betudható annak is, hogy sok, ragyogó képességű fiatal van a keretben, azonban nem képesek még sorozatosan magas szinten teljesíteni, de ha tovább fejlődnek, több meccs lesz a lábukban, más képet mutathat majd a játékunk.

„Ötven százalékos teljesítményt nyújtottunk, a látottak alapján pedig az ikszes meccseket is megnyerhettük volna, még ha tudjuk is, hogy a fociban nincs ha, nincs de és nincs volna – folytatta Csertői Aurél. – A találkozók hajrájában meccslabdánk voltunk, végig küzdöttünk, az utolsó 20-30 percben mindhárom döntetlent hozó mérkőzésen domináltunk, egyértelműen a győzelemre törekedtünk, ez a jövőben a csapat erőssége lehet. Természetesen adja magát a kérdés, hogy miért csak ennyi ideig domináltunk. Ezt lehet még fokozni, de rutin kell ahhoz, hogy ne kapjunk gólokat elkerülhető hibákból, a folyamatos presszinghez párharcerősnek kell lenni, ebben sokat kell fejlődni. Nem lehet csak rohanni előre, focizni, küzdeni, dominálni kell, ennek elsajátításához pedig időre van szükség. És nemcsak a fiatal játékosoknak, hanem a tapasztalt futballistáknak is a maximumot kell nyújtani, nekik is van adósságuk. Mindenkinek jobban kell teljesítenie, akkor tudunk több pontot szerezni.“

Szakvezetőnk hangsúlyozta, kisebb lépésekkel lehet csak előre haladni, folyamatosan fejlődni, emellett pedig fontos, hogy stabilizáljuk a csapatot, továbbá helyezésben is szeretnénk javulni.

„Szeretnénk kihozni magunkból a maximumot tavasszal, mindenképpen jobban szerepelni mint eddig. Az ötven százalékos teljesítmény a mostani tabella alapján a hatodik helyre lenne elegendő, azt gondolom, az első hatban végezni jó teljesítmény lenne a csapattól. Emeljük fel a fejünket, nézzünk előre és tegyük a dolgunkat“ – zárta szavait Csertői Aurél.

16.12.2023, 17:16Klub

Ähnliche Nachrichten

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

Abschied aus dem Ungarischen Pokal

In der 4. Runde des MOL Ungarischen Pokals mussten wir uns auswärts bei Gyirmót FC Győr mit 1:3 geschlagen geben und schieden damit aus dem laufenden Wettbewerb aus.

27.10.2026 | Klub

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Zu Gast beim NB-II-Titelanwärter – Gyirmót ist die nächste Station

Infos und Wissenswertes – alles, was man vor dem Pokalspiel gegen Gyirmót FC Győr wissen muss.

27.10.2026 | Klub