Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mindig jobbnak lenni

Mindig jobbnak lenni

Klub

Veröffentlicht: 26.03.2022, 16:55Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Nebojsa Vignjevic szerint jó tesztnek bizonyult a Szentlőrinc elleni találkozó

2–2-es döntetlent játszott a Szentlőrinc együttese ellen a Budapest Honvéd szombati felkészülési mérkőzésén, a találkozót követően így értékelt Nebojsa Vignjevic vezetőedző.

„Ez a mérkőzés jó lehetőséget jelentett azoknak a srácoknak, akik kevesebb szerephez jutottak eddig, jó alkalom volt ez számukra a bizonyításra – mondta a találkozót követően Nebojsa Vignjevic. – Volt is, akiknek a teljesítményével elégedett voltam, ugyanakkor akadt olyan is, akiével kevésbé. A legfontosabb természetesen az volt, hogy meglegyen a meccsterhelés a válogatott szünetben is, emellett arra is tökéletes volt ez a mérkőzés, hogy lássuk, hol tartunk, mit tanultunk az előző héten és mi az, amin változtatnunk kell. Az edzéseken remekül dolgoznak a játékosok, de ami a hétköznapokon jól megy, nem biztos, hogy meccsszituációban is ugyanolyan jól működik majd. Még a győztes mérkőzések után is vannak olyan elemek, amiken lehet javítani, amit tovább lehet fejleszteni, ezért azt kérem minden edzésen és mérkőzésen a csapattól, hogy próbáljunk meg mindig jobbak lenni, mint tegnap voltunk.“

26.03.2022, 16:55Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub