Bár nehezen kezdődött a tavaszi szezon második csapatunk számára, a fiatalok folyamatos beépítése mellett mindenképpen pozitívum, hogy Keresztel Noel visszatért a térdsérülését követően. Korosztályos válogatott tehetségünk 17 éves korára már vezéregyénisége lett a Honvéd II-nek, 32 NB III-as bajnoki van a háta mögött, szerepelt az első csapatban az NB I-ben és a Magyar Kupában is, ez a tapasztalat pedig a társaknak is hasznos lehet.
„A taktikai részt természetesen Simon Miklós vezetőedzőnk mondja el, de a pályán belül megosztjuk egymással észrevételeinket – avatott be minket Keresztes Noel, aki szívesen elmondja tapasztalatait a társaknak. – Igyekszem segíteni egy-két jó tanáccsal azokat, akik most ismerkednek meg a felnőttfutballal, mert én már szerencsére másfél éve tagja vagyok a Felnőttprogramnak, emiatt rutinosabbnak számítok a keretben. A fizikai fejlődést gondolom az egyik legfontosabbnak, hiszen abban van talán az egyik legnagyobb különbség az ififocihoz képest.”
Teljesítményben viszont nem vár változást Keresztes és az őszi produktumot szeretné tavaszra is átmenteni, előbb azonban újra százszázalékos állapotban játszana. A télen a bajnoki szünettel együtt ő is kényszerpihenőre vonult, ugyanis térdsérülést szenvedett, ami miatt lemaradt a szezon első felének utolsó két fordulójáról, majd a tavaszi idény eddigi két meccsén egy-egy félidőt kapott Simon Miklóstól.
„Volt egy hosszabb kihagyásom, amiből most tértem vissza – számolt be sérülés utáni visszatéréséről középpályásunk. – Szeretnék minél több játékpercet magamnak, hogy formába lendülhessek és segíthessem a csapatot. Összességében jó teljesítményt nyújtottunk az első félévben, a másodikban ezt folytatnánk, ami sajnos eddig nem úgy sikerült, ahogy azt elképzeltük, de azon vagyunk, hogy ez megváltozzon és akár már hétvégén nyerjünk.”
Vasárnap a Hódmezővásárhely látogat Kispestre, a két együttes első mérkőzésén a mieink 3–1-re győztek, a két meccsben az egyezés pedig, hogy mindkettőt egy Szekszárd elleni vereség előzött meg, így reménykedhetünk abban, hogy hasonló kimenetelű lesz a vasárnapi találkozó is, mint az augusztusi. A csongrádi csapat jelenleg 10. helyen áll a tabellán, 40 kapott góljánál csak a bajnokság utolsó öt helyezettje könyvelhetett el többet.
„Nehéz összecsapás volt a nyári, hasonlóra számítok hétvégén is – mondta Keresztes Noel. – Fizikailag nagyon erős a Hódmezővásárhely, erre fel kell készülnünk, de igyekszünk a saját akaratunkat ráerőltetni ellenfelünkre és az edzéseken tanultakat megvalósítani a mérkőzésen is, ezzel pedig sikeresek lehetünk.”
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 23. FORDULÓ
Budapest Honvéd FC II–Hódmezővásárhelyi FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
Február 27., vasárnap, 11:00
V: Takács Ákos






