Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mint a legnagyobbak

Mint a legnagyobbak

Klub

Veröffentlicht: 14.10.2021, 20:18Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Megnéztük, hogyan kezdték kispesti karrierjüket a Honvéd legjobb támadói

Nenad Lukic a bajnoki rajt előtt érkezett Kispestre, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy góljaival segítse a támadójátékunk hatékonyságát. A szerb támadó az első és a második fordulóban csereként lépett pályára, míg a harmadik fordulótól kezdőként számított rá a szakvezetés, és az Újpest, a Paks és a ZTE ellen 1-1 gólt szerzett. A Ferencváros és a Kisvárda ellen nem talált a kapuba, a Gyirmót ellen viszont duplázott, így Lukic 8 forduló után 5 góllal vezeti a házi góllövőlistát, s az OTP Bank Liga vonatkozó rangsorában is előkelő (harmadik) helyen áll.


Ennek kapcsán kíváncsiak voltunk, hogy újoncként mely támadónk büszkélkedhet hasonló, vagy jobb teljesítménnyel. Ebben az évezredben egy példát találtunk hasonló bravúrra, öt évvel ezelőtt Eppel Márton indította így a piros-fekete pályafutását. Gólkirályunk 2016 tavaszán érkezett Kispestre, s érdekesség, hogy a hatodik meccsén talált be először, s így jutott el a 8/5-ös mérlegig.

(2000 óta még egy játékos kezdett ennél jobban, Davide Lanzafame hetet vágott 2016-ban, ő azonban akkor már nem újoncként, hanem a második honvédos korszakának kezdetén szórta meg magát.)

Lukic (Eppel és Lanzafame) teljesítményének értékét növeli, hogy a klubtörténelemben is csak néhányan tudtak (hozzájuk) hasonlóan kezdeni, és sokáig kellett visszalapozni, hogy további példákat találjunk.

1943-ban Puskás Ferenc szintén ötig jutott nyolc meccsen, produkciójának értékét nagyban növeli, hogy még 17 éves sem volt, amikor debütált a Honvédban. Puskás mellett érdemes még kiemelni Kozma Mihályt, a háromszoros gólkirály 1969-ben hatig jutott az első nyolc meccsén.

Említésre méltó még Szabó Lajos 1925-ös produkciója, a KAC jobbösszekötője 7 gólig jutott. A harmincas évek elején Nemes József bemutatkozása is parádésra sikerült, mivel szintén 7 gólt rúgott az ellenfelek kapujába.

A rekorder pedig ebben a kategóriában Kocsis Sándor, Kocka ugyanis 1950 őszén 14 gólt jegyzett nyolc meccsen! Rögtön a második találkozóján triplázott, a harmadikon kettő, a negyediken négy gólt szerzett, majd volt még egy triplája.

Zárásként még egy érdekesség Nenad Lukiccsal kapcsolatban: támadónk eddig négy meccsen talált be, s amikor gólt szerzett, a Honvéd nem maradt pont nélkül, egy döntetlen (Újpest) és három siker (Paks, Zalaegerszeg, Gyirmót) a mérlegünk.

14.10.2021, 20:18Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub