Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Miskolci győzelem

Miskolci győzelem

Akademie

Veröffentlicht: 07.09.2022, 13:06Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Az első félidőben bebiztosította a győzelmet az U15 a DVTK ellen

U15-ös együttesünk indította a legmagabiztosabban a 2022/2023-as bajnoki idényt. A DVTK ellen, az első félidőben mutatott lendületes játéknak köszönhetően, már a 37. percre kialakította a csapat a 3–0-s végeredményt, ami a korosztályos együtteseink nyitó hétvégéjének legnagyobb arányú sikere lett.

Bogdánfi Márton: – Megbeszéltük a srácokkal, hogy idén is szeretnénk maradandót alkotni, és ehhez minden mérkőzésen a maximumot kell nyújtani. Ennek tudatában kezdték a srácok a meccset, agresszívan, lendületesen és kreatívan játszottunk. Jó helyeken sikerült labdákat szereznünk, amiből gólokat tudtunk lőni. A második félidőben már kiegyenlítettebb volt a mérkőzés, de több kiemelkedő egyéni teljesítményt láttam, és örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a találkozót. Elégedett vagyok a játékosaimmal.

U15, kiemelt csoport, 1 forduló
DVTK–BUDAPEST HONVÉD-MFA 0–3 (0–1)
Miskolc, DVTK Edzőközpont

G.: Petrók (9.), Kőszegi-Hoffmann (23.), Miták (37.)

Sárga lap: Lakatos (60.)

Honvéd-MFA: Tarnóczi (Monoki, 66.) – Rankó, Lakatos, Milicz, Gyebróczki (Manzella, 66.), Miták (Kapitány, 64.), Kőszegi-Hoffmann (Ujváry, 64.), Merkl (Plesko, 66.), Petrók (Schön, 21.), Balázs, Kecskés (Reményik, 64.)

07.09.2022, 13:06Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie