Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Moszkvai történet

Moszkvai történet

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Gazdag, Botka, Holender – a magyar válogatott történelmi triója

Moszkvai történet – ezúttal azonban nem Vaszilij Akszjonov testes és tartalmas történelmi trilógiájáról van szó, hanem a magyar labdarúgó-válogatott történelmi triójáról. Akszjonov szerepében Marco Rossi szövetségi kapitánnyal.

Az Oroszország–Magyarország Nemzetek Ligája-találkozó volt ugyanis az első tétmeccs a magyar válogatott történetében, amelyen három, a Magyar Futball Akadémián nevelkedő labdarúgó is kezdőként lépett pályára Botka Endre, Gazdag Dániel és Holender Filip személyében. (Ráadásul mindhárman játszottak az elmúlt másfél hét mindhárom meccsén!)

„Beszéltünk is erről egy kicsit a meccs előtt, örültünk, hogy egy helyről érkeztünk és együtt küzdhetünk a magyar válogatottért, és ez a Magyar Futball Akadémiát is dicséri, bízom benne, a jövőben is lesz hasonlóra példa – mondta a válogatott programja után már ismét Kispesten készülő Gazdag Dániel, aki a montenegrói debütálása során a Holender Filip, Baráth Botond párossal játszott együtt, az azonban „csak” barátságos meccs volt. – Nagyon jó érzésekkel tértem vissza a klubomhoz, hiszen jó eredményeket értünk el. Bulgáriában megnyertük az Eb-pótselejtezőt, ami nagy öröm volt, igaz, ott csak a végén állhattam be, a következő két találkozón viszont már kezdő lehettem. Szerbiában játszottam először kezdőként tétmeccsen, izgatott is voltam a meccs előtt. A találkozón igyekeztem minden utasítást betartani, amit kért tőlem Marco Rossi. Szerencsére tudtam, miről van szó, hiszen a Honvéddal is játszottunk ebben a felállásban és akkor is hasonló szerepköröm volt. Ez jóval visszavontabb pozíció, mint amiben mostanában játszom, nem is annyira látványos, de ettől függetlenül nagyon jó volt pályán lenni, boldogok voltunk a győzelem után.”

Gazdag Dániel hozzátette, válogatott szinten jóval nagyobb az iram, gyorsabban kell döntéseket hozni, gondolkodni, nincs annyi idő arra, hogy bíbelődjön a labdával, és még nagyobb figyelmet kell fordítani a lehető legkevesebb hibára, hiszen a jó erőkből álló riválisok azonnal kihasználják az esetleg rontásokat.

„A moszkvai meccs után egyből a reptérre mentünk, így azt a találkozót már nem elemeztük ki, az első kettőről beszéltünk korábban, azt gondolom, elégedett volt velem a kapitány, ahogy mindenkivel, hiszen jó eredményeket értünk el és ilyenkor ő is boldogabb. Három meccsen is veretlenek maradtunk, mindenki kihozta magából a maximumot – folytatta Gazdag Dániel, aki társaival együtt a pálya, szállás, reptér útvonalon élte le az elmúlt másfél hetet. – A végére már nehéz volt. Csak egymással találkoztunk, nem mehettünk ki a szállodából, folyamatosan teszteltek minket, a hotelben is elkülönítve voltunk, persze ezek a szükséges óvintézkedések, de szigorú szabályok mentén éltük az életünket.”

Középpályásunk a válogatott feladatok után ismét a klubjára koncentrál, és nincs sok ideje pihenni, hiszen vasárnap következik a MOL Fehérvár elleni bajnoki rangadó.

„Nagyon nehéz meccsre számítok, bár a játékot tekintve nem kezdte jól a Fehérvár a szezont, összeérett a csapatuk, az előző fordulóban kijött nekik a lépés, öt gólt lőttek az Újpestnek, ami komoly dolog. Évről évre erős csapat a Fehérvár, az a kérdés, hgy milyen formában lesznek – mondta Gazdag Dániel, aki a Honvédra is kitért. – A legutóbbi fordulóban győzni tudtunk Zalaegerszegen, ennek erőt kell adnia, négy gólt lőttünk idegenben, ami komoly teljesítmény. Jó játékosok alkotják a keretet, megvan a megfelelő taktikánk ahhoz, hogy győzni tudjunk.”

(fotó: mlsz.hu)

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub