Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Motiváltan, határozottan

Motiváltan, határozottan

Klub

Veröffentlicht: 02.04.2022, 11:59Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Nenad Lukic szerint veszélyes ellenfél lehet a Paks

Egy kis pihenés, regeneráció, ugyanakkor kőkemény munka is szerepelt a Budapest Honvéd programjában a válogatott szünet alatt, erről beszélt Nebojsa Vignjevic is, aki azt tartotta a két hét legfontosabb feladatának, hogy mindenki megfelelő formába kerüljön a bajnoki folytatásra. Nenad Lukic szerint rá is fért a csapatra egy kis szusszanás, hiszen nehéz mérkőzések sora van a társaság mögött, s fontos, hogy új erővel vágjanak bele a hátra lévő nyolc találkozóba.

„Eközben azért hasznosan telt el ez az időszak, sokat dolgoztunk, hogy száz százalékosan készen álljunk a folytatásra – mondta Nenad Lukic, aki egy apróbb sérülést pihent ki a bajnoki szünet alatt játszott, 2–2-es döntetlennel zárult felkészülési meccsen, a Szentlőrinc ellen. – Már nagyon várjuk a következő bajnokit, jó mérkőzésre számítunk, már csak amiatt is, mert fontos pontokért lépünk majd pályára. Az utolsó meccsünk a szünet előtt jól sikerült, hiszen egy igazi rangadót sikerült megnyernünk Újpesten, ugyanígy szeretnénk folytatni a szereplésünket.“

Szombaton azt a Paksot fogadja a Budapest Honvéd a Bozsik Arénában, amely mindössze három pont előnnyel áll a tabellán, s amelyet a szezon során már kétszer legyőztek a kispestiek – Nenad Lukic pedig mindkét találkozón betalált, itthon egy, idegenben két gól fűződik a nevéhez.

„Újra itt a lehetőség, hogy pontokat szerezzünk, hogy feljebb kapaszkodjunk a tabellán, ezért mindenféleképpen nyernünk kell Paks ellen, különösen hazai pályán – mondta az előttünk álló feladatról Nenad Lukic. – Ha el akarunk csípni egy jobb pozíciót a bajnokságban, nem kérdés, hogy szükségünk van az újabb sikerre. A Paks nagyon veszélyes ellenfél, talán az egyik legveszélyesebb a mezőnyben. Támadó szellemű futballt játszanak, mondhatjuk, sosem néznek hátra, mindig előre mozognak és van két nagyon jó támadójuk, akik sok gólt szereztek már a szezonban. Mindenképpen fókuszáltnak kell lennünk, motiváltan, határozottan kell pályára lépnünk, ha nyerni akarunk ellenük.“

02.04.2022, 11:59Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub