Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
MTK Budapest–Budapest Honvéd FC

MTK Budapest–Budapest Honvéd FC

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 3 Min.

1–0-ra győztünk az utolsó téli felkészülési meccsünkön

Egy héttel és egy nappal a ZTE elleni bajnoki rajtot megelőzően, az MTK vendégeként játssza a harmadik, egyben utolsó téli felkészülési mérkőzését a Budapest Honvéd FC, amely egy hete 1–0-ra a Győr, szerdán pedig 3–2-re az Újpest ellenében győzött – a 17:00 órától kezdődő találkozóról folyamatosan frissülő cikkünkben számolunk be.

1. perc: a tiszta fehérben játszó Honvéd kezdte a mérkőzést, a MTK kék mezben lép pályára.

6. perc: a balösszekötő helyén kilépő Prosser lőtt a kapuba, de a partjelző már lest jelzett.

8. perc: Kata lőtt jó 25 méterről, labdája jócskán elkerülte a kapunkat.

10. perc: Tamás passzolt balról középre Gazdagnak, aki a hosszú oldal felé ívelt, Balogh fejesét pedig Somodi a kapufára tolta, majd a keresztbepattanó labdát kivágták a védők.

13. perc: Hidi jobb oldali szabadrúgását Dimitrov csúsztatta szögletre.

15. perc: Varga indult meg befelé a jobb oldalról, 20 méteres lövése megpattant Kamberen, a lelassuló labdát pedig könnyedén foga Tujvel.

18. perc: Kata kapott sárga lapot Batik buktatásáért.

21. perc: Prosser bal oldali beadása Tujvel kezei között kötött ki.

24. perc: Traoré harcos labdaszerzésével indult a gyors ellentámadás, amely során Zsótér passzolt a bal oldalon száguldó Tamáshoz, aki remekül centerezett, Balogh pedig nyolc méterről a kifutó Somodit megelőzve a hálóba lőtte a labdát. 0–1

30. perc: Varga bal oldali beadását Batik fejelte ki.

31. perc: Tamás passzolt Baloghoz, aki a balösszekötő helyéről indult meg befelé, majd Zsótért játszotta meg, 17 méteres lövése azonban mellément.

36,. perc: Varga 26 méteres szabadrúgása a sorfalban akadt el.

37. perc: Varga jobbról, élesen középre lőtt labdáját Tujvel húzta le.

39. perc: Zsótér jobb oldali beadása után bizonytalankodtak az MTK-védők, Traoré közreműködésével Szendrei elé került a labda, aki 15 méterről lőtt, Somodi magabiztosan hárította a bal alsó sarok felé tartó labdát.

45+1. perc: két MTK-szöglettel ért véget az első félidő, a másodikat a becsúszó Nagy a kapufára passzolta.


46. perc: az MTK kezdte a második félidőt.

47. perc: Kamber bal oldali bedobása után Batik lőtt félfordulatból, 14 méteres kísérlete Somodi zsákmánya lett.

50. perc: a jobbösszekötő helyén kiugró Miovski került helyzetbe, labdája azonban szögletre pattant a kifutó Tujvelről.

61. perc: Varga bal oldali szögletét Kamber fejelte ki.

62. perc: Zsótér indítása után Gazdag vezette rá a labdát a védőkre, majd jobbra, Baloghoz passzolt, de a kifutó Somodi hárítani tudott.

62. perc: hármat cserél Pisont István. Lejön Batik, Szendrei és Hidi, pályára lép Craciun, Lukács és Bocskay.

64. perc: Schön bal oldali beadására érkezett Prosser, de Kamber szögletre tisztázott.

65. perc: Zsótér jobb oldali ívelését kifejelték a védők, majd Gazdag lőtt 15 méterről mellé.

66. perc: kettőt cserél az MTK, lejön Varga és Alho, beáll King és Balázs.

68. perc: az MTK támadása végén Schön került ziccerbe, de Tujvel bravúrral védett, majd Craciun tisztázott.

72. perc: Schön 19 méteres lövését blokkolta Craciun, majd a védők közé bepasszolt labdáját szerezte meg Tujvel.

75. perc: Miovski helyett Bíró lép pályára, míg nálunk lejön Gazdag, Zsótér és Balogh, s beáll Nagy Gergő, Kesztyűs és László.

77. perc: Lukács jobb oldali beadását húzta le Somodi.

78. perc: Mezei 25 méteres lövése jócskán a kapunk felett, mellet húzott el.

79. perc: Kesztyűs, Tamás összjáték után az előbbi 15 méterről a hosszú sarok irányába próbált emelni, az ötlet remek volt, de sajnos centikkel mellészállt a labda.

80. perc: Bíró lőtt 15 méterről, Tujvel védett.

84. perc: Mezei helyett Kanta áll be, aki 15 méterről a hosszú sarok felé tekerte a labdát, de Tujvel résen volt és magabiztosan hárított.

86. perc: Schön bal oldali beadása után Tamás mentett szögletre.

88. perc: King jobb oldali beadását Craciun csúsztatta bedobásra.

90+1. perc: vége a mérkőzésnek


MTK Budapest–Budapest Honvéd FC 0–1 (0–1)

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapuk mögött

V: Bogár (Szalai, Becséri)

G: Balogh N. (24.)

MTK: Somodi – Alho (King, 66.), Nagy Zs., Schön, Mezei (Kanta, 84.), Varga R. (Balázs, 66.), Kata, Prosser, Dimitrov (Palincsár, a szünetben), Pintér Á. (Varjú, a szünetben), Miovski (Bíró, 75.)

Vezetőedző: Michael Boris

Honvéd: Tujvel – Szendrei (Lukács, 62.), Batik (Craciun, 62.), Kamber, Lovric, Tamás K. – Gazdag (Nagy G., 75.), Hidi (Bocskay, 62.), Zsótér (Kesztyűs, 75.) – Traoré, Balogh N. (László D., 75.)

Vezetőedző: Pisont István

01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele