„Csak a Kispest! Csak a Kispest!”– törte meg a vilniusi LFF Stadion csendjét a Honvéd-szurkolók maroknyi csoportja. A drukkerek a fák között megbújó létesítmény egyik sarkához érkeztek meg, miközben a pályán éppen edzéshez készülődött a kispesti együttes.
A vilniusi létesítményről tudni kell, hogy nemcsak a Zalgiris, hanem a nemzeti csapat otthona is, legutóbb 2012-ben újították fel a FIFA és az UEFA támogatásával, s mintegy ötezer néző befogadására alkalmas. Az elrendezés cseppet érdekes, hiszen az egyik kapu mögött nincs lelátó, míg a túloldalon összevissza sorakoznak a litván színekben, azaz pirosban, zöldben és sárgában pompázó székek – elsőre nagyjából annyi a rendszer ebben, mint a kirakásra váró Rubik kocka esetében.
Persze a színes székek, vagy éppen a műfű is csak egy körülmény, amelyhez csütörtökön majd alkalmazkodni kell, hiszen a csapatnak eltökélt célja, hogy kiharcolja a továbbjutást a visszavágón. Az első mérkőzésen 3–1-re nyertek a mieink, így egyértelmű a feladat, élni kell a megszerzett előnyel!
Giuseppe Sannino vezetőedző már nyolc óra előtt tíz perccel pályára küldte a játékosokat, akik könnyed labdázással melegítettek, majd a kocogást követően jöhettek a különböző labdavezetési és koordinációs gyakorlatok, aztán a támadásvezetést és a védekezést gyakorolta a gárda, a tréninget pedig szabad- és szögletrúgások, illetve tizenegyesek zárták.
„Mindent gyakoroltunk, amire szükség lehet majd a meccsen, bízom benne, hogy ezeket meg is tudjuk majd valósítani. Nagyon fontos lesz, hogy végig koncentráltan futballozzunk – mondta Ivan Lovric az edzést követően. – A műfüvet meg kell szokni, más lesz ezen játszani, mint az igazi füvön, viszont ezt a feladatot is meg kell oldani. Nem számít a pálya, nem számítanak a körülmények, nyerni kell! Múlt csütörtökön is láthattuk, a Zalgiris jó csapat, az első félidőben több gólhelyzetük volt, de végül mi tudtunk betalálni. A hajrában sajnos kihagytunk egy tizenegyest, ők pedig szépítettek, azonban így is két gól az előnyünk. Fontos, hogy az első félidőben ne kapjunk gólt, és biztos vagyok benne, hogy mi majd betalálunk, ami lényeges lenne a továbbjutás szempontjából. Jó a hangulat a csapatnál, a fiatalok is lehetőséget kapnak a bizonyításra, bízom benne, hogy meccsről meccsre egyre jobbak leszünk. Muszáj továbbjutnunk, nem is gondolok másra!”
Az edzést követően a csapat visszabuszozott a szállodába, a vacsora után pedig jöhetett a pihenő, amire szükség is van (ahogyan a drukkerek biztatása is elkél majd a meccsen), hiszen csütörtökön nagy feladat vár a Honvédra.
A 3–1-es előny megőrzése és a továbbjutás kiharcolása.





