A bennmaradásért folytatott harcban kulcsfontosságú három pontot szerzett a Budapest Honvéd vasárnap a Zalaegerszeg otthonában, ahol egygólos győzelmével sikerült egy lélegzetvételnyi előnyhöz jutnia közvetlen riválisával szemben a bajnoki tabellán. Ebben pedig jelentős szerepet játszott a győztes találat szerzője, Nagy Dominik, aki a fordulót követően a csakfoci.hu álomcsapatába is bekerült.
„Megszerezte első kispesti gólját a bajnokságban. A második félidő elején egy kipattanót követően vágta a hálóba a labdát, amely a három pont mellett könnyen lehet, hogy bennmaradást is ér a Honvéd számára” – méltatják szélsőnket.

Nemcsak Nagy Dominik érdemelte ki az elismerést, a forduló válogatottjának élére ugyanis Horváth Ferencet jelölte a szerkesztőség, aki „remekül megszervezte csapata játékát. A kevés helyzetet hozó mérkőzésen érezni lehetett, hogy aki betalált, az meg is szerezheti a rendkívül fontos három pontot. Ezúttal Nagy Dominik volt a Honvéd nyerőembere, amit a kispestiek vezetőedzője megjósolt a meccs előtt” – utalnak visszatekintőnkre, amelyben Nagy Dominik elárulta, Horváth Ferenc már a találkozó előtt megmondta neki, hogy ő dönti majd el a meccset a ZTE otthonában.
Az első kispesti bajnoki gólját szerző játékosunk pedig a Nemzeti Sport összeállításában is helyet követelt magának, ahol a forduló gólszerzőjének választották a zalaegerszegi szereplést követően. De a napilap válogatottjában is találunk kispesti játékost, hiszen a kapott gól nélkül megnyert vasárnapi rangadót követően Ivan Lovric bekerült a legjobbak közé.






