Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nagy Sándor újra Kispesten

Nagy Sándor újra Kispesten

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Visszatér a Honvédhoz a vörös-feketékkel bajnoki címet szerző kapus

Rutinos kapussal erősödik a Honvéd kerete: Nagy Sándor visszatér Kispestre! Az ukrán-magyar kettős állampolgárságú játékos 2016 telén érkezett klubunkhoz, ahol egy évet töltött el, majd Gyirmóton és Debrecenben szerepelt, mostantól pedig újra vörös-feketében láthatjuk!

„Levkovich Robi távozása után mindenképpen szükségesnek láttuk, hogy igazoljunk kapusposztra – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezető igazgatója. – Nagy Sanyi személyében pedig egy a magyar bajnokságot nagyon jól ismerő, rutinos kapussal sikerült tovább erősíteni a keretet.”

Nagy Sándor magyarországi karrierje során eddig 88 NB I-es mérkőzésen védett, a Honvéddal bajnok volt, a Debrecennel pedig bronzérmet szerzett, a Lokinál ráadásul első kapusként nyerte el az aktuális szezon legjobb DVSC-játékosának járó Zilahi-díjat. Nagy Sándor nemcsak a tudása és a rutinja miatt volt és lehet fontos tagja a Honvédnak, hanem a társak is kedvelik, fontos szerepe van a jó öltözői hangulat kialakításában is.

„Nagyon örülök, hogy visszatérhettem a Honvédhoz – mondta az aláírást követően Nagy Sándor. – Régi jó barátok vártak itt az akadémián, jó érzés újra körükben lenni, jó emlékeket őrzök a klubról. Remélem, sikeres szezont zárhatunk együtt.”

Nagy Sándort szeretettel köszöntjük ismét Kispesten, sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!


NAGY Sándor

Született: 1985. szeptember 2.
Poszt: kapus
Mezszám: 1
Magasság/súly: 190 cm/82 kg
Korábbi klubjai: DVSC, Gyirmót, Honvéd, Bihor Oradea (romániai), Goverla (ukrán), Zakarpattia (ukrán)

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub