Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Nagyon együtt van a csapat“

„Nagyon együtt van a csapat“

Akademie

Veröffentlicht: 05.06.2024, 19:09Lesezeit: 4 Min.
E-MailFacebook

Märtz Márk célja, hogy a döntőben is a Honvéd nevéhez és a Magyar Kupa rangjához méltóan szerepeljen az U16-os együttesünk

Nehéz lenne ennél stílusosabb szezonzárót elképzelni: a bajnoki cím megnyerése után az idény utolsó találkozóján a kupadöntőben lép pályára az U16-os csapat, a bajnokságban mindössze két ponttal mögöttünk záró Vasas ellen. Komoly kihívás és nagy lehetőség a srácoknak, hogyan készültük az utolsó erőpróbára?
Picit messzebbről indítanám a választ: álmodni sem lehet jobb szezonról annál, minthogy elindulsz két sorozatban és mindkettőben a végéig menetelsz – kezdte Märtz Márk, U16-os csapatunk vezetőedzője. – Ráadásul olyan, jó értelemben véve rögös úton, mint amelyen mi végigmentünk. Többen kiváltak azzal, hogy a magasabb korosztályban szerepeltek, így olyanoknak kellett átvenni a helyüket, akik bár szintén magas technikai, taktikai tudással bírnak, azonban más szerepet töltöttek be addig. A bajnokságot nagy küzdelemben nyertük meg, egy fordulóval a vége előtt és nagyon motiváltak vagyunk a kupadöntő előtt is. A szezon vége miatt a fáradtság is érezhető a gyerekeken, de nagyon várjuk a meccset és eltökéltek vagyunk, hogy két aranyéremmel zárjuk az idényt.

Az ezüstérmes Vasassal csapatunk össze, amellyel kétszer a bajnokságban is találkoztunk már, mennyire lehet azokból a mérkőzésekből kiindulni?
Abszolút, sőt szeretnénk revansot venni, mert mindkétszer a Vasas tudott győzni. Van egy elgondolásunk, amely mentén az egész szezont felépítettük, de egy kupadöntőben szerepelni, mindig speciális helyzet, különleges élmény, a játékosoknak és nekem is ez lesz az első ilyen. Nem készülünk másként, mint korábban, a bajnokság megnyerése komoly pluszt adott a játékosoknak, azonban ez teljesen más találkozó lesz. Semleges helyszínen, egy meccsen dől el a trófea sorsa, biztos vagyok abban, hogy nem adják majd könnyen a győzelmet.

Tavaly novemberben kapcsolódtunk be a kupasorozatba, hogyan kezeltétek ezeket a találkozókat?
Még a Magyar Kupa-mérkőzések előtt vettem át a gárdát Takács Lászlótól, aki az első csapat szakmai stábjához csatlakozott és a segítőimmel együtt úgy gondoltuk, a kupameccseket azoknak adjuk, akik kevesebbet játszanak a bajnokságban. Az elődöntőig ez így is történt, igaz, egy döntőt már másként kezel az ember, ez tagadhatatlan. Azt tűztük ki célul, hogy a bajnokságban és a kupában is minél tovább meneteljük, arról is beszélgetünk, milyen jó lenne megnyerni, aztán ahogy ment előre a szezon, evés közben jött meg az étvágy. Ettől függetlenül nem görcsöltünk rá a meccsekre, de fontosnak tartottuk a Magyar Kupát is. Egy mérkőzést sem vettük félvállról, akkor sem, amikor alacsonyabb osztályban szereplő riválisokkal találkoztunk, egy pillanatra sem éreztem, hogy a srácok bárkit is lebecsülnének, mindenki a legjobbját szerette volna nyújtani. Ez a célunk pénteken is, hogy a végén a magasba emelhessük a trófeát.


Az elődöntőben játszhattunk először itthon, ráadásul a Bozsik Arénában fogadtuk a Kisvárdát, amely hozzánk hasonlóan a Kiemelt csoportban szerepelt. Itt azért már nagyobb volt a tét?
Speciális lehetőség volt, hogy a Bozsik Arénában szerepelhettünk, sokat segített, ahogyan az is, hogy előtte öt nappal szintén a stadionban fogadtuk a PAFC együttesét és 7–1-re nyertünk. A keretösszetételben viszont csak minimális változtatások voltak, a sérülésből, betegségből visszajövő, idősebb korosztályban szereplő játékosok közül egy-egy csatlakozott az aktuális keretünkhöz, akik a tudásukkal, az idősebbek között szerezett tapasztalatukkal sokat segítettek a társaknak.

Mit látsz a srácokon, milyen hangulatban, milyen állapotban várják a kupadöntőt?
Nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy ne tegyünk túl nagy nyomást magunkra, viszont közben szeretnénk meglovagolni ezt a pozitív időszakot. Mindenkit a jó hangulat jellemez, ami köszönhető a sikeres bajnokságnak. A srácok nem görcsölnek, nagyon várják a pénteki meccset, ami érezhető az edzéseken is, koncentráltak, felszabadultak, nagyon együtt van a csapat. Mindenki odateszi magát, hiszen szeretne játszani a döntőben, abszolút egészséges rivalizálás megy a játékosok között.

Először írták ki a korosztályos Magyar Kupát és egy új sorozat fináléjába bejutni egyértelműen rangot jelent!
A felnőttek részére a Kispesti AC alapításának évében, 1909-ben rendeztek először Magyar Kupa-küzdelmeket és külföldön is látni, hogy mekkora ragja van a kupasorozatnak, milyen sokat jelent az adott csapatnak, a szurkolóknak a végső siker. Nagy megtiszteltetés számunkra is, hogy kupadöntősök lehetünk és egyben nagy felelősség, hogy a Honvéd nevéhez és a Magyar Kupa rangjához méltó legyen a szereplésünk.

Edzőként is más feladat, amikor konkrétan egy döntőre készíted fel a csapatot?
Igen, döntőt játszani mindig speciális, amire korábban csak nemzetközi tornákon volt lehetőségünk. Egy döntőt másként kell kezelni, mint egy bajnoki mérkőzést, ahol azért ott van az emberben, hogy a következő héten lehet javítani. Itt egy meccsről szól az egész, semleges helyszínen játszunk, várhatóan nagyobb lesz az érdeklődés, mint egy bajnoki találkozó iránt, streamen közvetítik a mérkőzést, ezeknek azért van jelentőségük. Ettől függetlenül az edzéseken ugyanolyan gyakorlatokat végzünk, nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy frissek maradjunk, az pedig az egész szezonra jellemző volt, hogy a srácok eltökélten, jó mentalitással készülnek a meccsekre. Fantasztikus dolog, hogy a részesei lehetünk ennek.

A kupamenetelés mennyire tanítja meg a játékosokat arra, hogy milyen is egy kupasorozat, amivel majd felnőttként is találkozhatnak?
Mi arra készítjük őket, hogy felnőttszinten is minél magasabbra érjenek el, azt szeretnénk, hogy minimum a magyar első osztályig jussanak el minél többen. Hosszú távon célként megfogalmazhatjuk, szeretnénk, hogy a játékosok nemzetközi szinten is megméressék magukat, akkor az is ez esetleg csak keveseknek adatik majd meg. A szerda, szombat ritmus, a terhelés, a felkészülés, a regeneráció, a mérkőzés súlya olyan pluszt ad, ami fizikailag és mentálisan egyaránt segíti a profivá válás útját. A pénteki meccs már nem „csak“ egy felkészülési torna döntője, nemcsak a részvétel a fontos, ráadásul a gyerekek is egyre közelebb vannak a felnőttkorhoz, de mindezek ellenére arra is figyeljünk, hogy ne görcsöljük túl a pénteki találkozót. Büszkék vagyunk arra, hogy bejutottunk a kupadöntőbe és szeretnénk megtenni az utolsó lépést.

Azt szoktuk mondani, hogy az utánpótlásképzésben nem a bajnoki eredmények számítanak, hanem az a lényeg, hogy hányan jutnak el az első osztályig, a válogatottig, külföldi bajnokságig, viszont most egy kupadöntőről beszélünk. Nem akarunk nyomást tenni a csapatra, de itt ezúttal nyilván nem a távlati célok a hangsúlyosak.
Nincs eredménykényszer, viszont meg kell tanítani a játékosokat a győzelemre is. Egy kupadöntőben vagy bármilyen fináléban, döntő fontosságú mérkőzésen már megjelenik az a fajta nyomás, amire egyébként készülnek a játékosok. Edzőként, pedagógusként, mentorként az a feladatunk, hogy megtaláljuk ennek a helyes arányát. Nem szabad azt mondani, hogy ez a meccs semmit sem jelent, de túltolni sem lenne helyes, hiszen gyerekekről van szó. Eddig jól kezeltük a mérkőzések terhét, nem félek attól, hogy a döntő súlya összenyomná a srácokat, sokkal inkább motiváltságot, éhséget látok rajtuk, hogy sikerrel zárják a szezont. Elképzelhető, hogy a játék nem fog úgy működni, mint máskor, abban azonban biztos vagyok, a gyerekek mindent megtesznek azért, hogy elhódítsák a Magyar Kupát.

U16-OS MAGYAR KUPA, DÖNTŐ
VASAS KUBALA AKADÉMIA–BUDAPEST HONVÉD FC

Június 7., péntek, 18:00
UTE Atlétikai Stadion, Tábor utca

A belépés ingyenes!

05.06.2024, 19:09Akademie

Ähnliche Nachrichten

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie

Dávid Czinki im EM-Qualifikationskader der U17-Nationalmannschaft

Dávid Czinki im EM-Qualifikationskader der U17-Nationalmannschaft

Die U17-Nationalmannschaft trifft in der ersten Runde der EM-Qualifikation auf Nordmazedonien, die Türkei und San Marino.

24.10.2026 | Akademie