Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Nagyon jó társaság alakult ki”

„Nagyon jó társaság alakult ki”

Akademie

Veröffentlicht: 05.06.2021, 13:19Lesezeit: 2 Min.

Csak az öltözőben, a pályán már nem viccelődött László Dávid

Emberfeletti szezont futott a Budapest Honvéd második csapata, amely 72 ponttal az NB III Közép csoportjának negyedik helyén végzett. A nagyszerű idényt már értékelte honlapunknak Simon Miklós vezetőedző, ezúttal pedig az együttes csapatkapitányával, László Dáviddal beszélgettünk.

„Összességében természetesen elégedett vagyok – kezdte értékelését a tehetséges játékos, aki 23 mérkőzésen 12 gólt szerzett idén a harmadosztályban. – Egy nagyon jó társaság alakult ki, nemcsak a pályán, de azon kívül is mindent megtettünk egymásért. Ennek ellenére bennem van mindig hiányérzet, azt gondolom, hogy akár még a dobogóra is odaérhettünk volna, hiszen a vírushelyzet miatt épp a közvetlenül előttünk végző Dabas elleni meccs maradt el. A szezon elején sok pontot hullajtottunk, hiszen beletelt néhány hónapba, amíg a fiatal brigád felvette teljesen a felnőttfoci ritmusát. Tavaszra viszont nagyszerűen összeálltunk, és remekül szerepeltünk.”

A fantasztikus menetelés mellett nem volt egyszerű szezonja a Honvéd II-nek, a vírushelyzet komoly kihívások elé állította a klubot. A Felnőttprogram azonban így is dübörgött, a 37 bajnoki mérkőzésen összesen 56 játékos lépett pályára második csapatunkban, ami egyedülálló a magyar mezőnyben. Ennek ellenére, a csapaton egyszer sem érződött az összeszokatlanság.

„Nyilván nem volt egyszerű, még edzésen sem mindig találkoztunk, hiszen három-négy különböző korosztállyal készültünk – mondta László Dávid. – Kialakult viszont egy nagyon erős mag, amely szinte végigjátszotta a szezont, és ez az egyik fontos eleme volt a jó szereplésünknek. Emellett az is örömteli volt, hogy akik szezon közben érkeztek, vagy utánpótlásból közben kerültek fel, nagyszerűen megállták a helyüket és tudtak az együttesnek segíteni.”

A kialakult magban pedig a házi gólkirályi címért is „öldöklő csata” folyt. László Dávid sokáig vezetett, ám Lukács Dániel az utolsó pillanatokban megelőzte. Ahogy a gesztusából is látszik, a fiatal támadót azért nem bántotta annyira a dolog…

„Az utolsó mérkőzésen tizenegyest harcoltam ki, de a labdát azonnal odavittem Lukihoz – mesélte László Dávid. – Azt gondoltam, megérdemelte, hogy ő végezze el. Egyrészt jóval rutinosabb játékos, felnéztünk rá, másrészt pedig rengeteget segített nekünk az egész szezonban, így ez volt a legkevesebb, amivel ezt megköszönhettem neki. Egyáltalán nem bánkódtam, hogy nem én lettem a házi gólkirály, sőt örültem is neki, hogy ilyen sok találatot szereztünk, és ezáltal kiélezett volt a verseny köztünk. A csapatjáték és az önzetlenség rovására viszont ez egyáltalán nem ment.”

A csapaton belüli harmóniában fontos titulust töltött be László Dávid, aki 19 esztendősen az együttes csapatkapitányaként is remekül helytállt. S valóban nemcsak egy piros karszalag jelezte szerepét a mérkőzéseken, rendre hangos szóval irányította, buzdította társait.

„Abszolút nem volt könnyű feladat, Miki bá és Kristóf (Simon Miklós vezető- és Kemény Kristóf asszisztensedző – a szerk.) sokat segítettek, folyamatosan képeztek a feladatra – árulta el a kapitány. – Természetesen az öltözőben velem is lehetett viccelődni, sőt a jó hangulatból igyekeztem én is kivenni a részem. Viszont a pályán én is megköveteltem mindenkitől, hogy százszázalékot nyújtson, ahogyan én is odatettem magam, nem ismertem elveszett labdát. Remélem, ezt a többiek is látták rajtam, ezért elfogadtak.”

05.06.2021, 13:19Akademie

Ähnliche Nachrichten

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

Nach der Abstimmung unseres Trainerstabs verdienten sich András Vass im September und Bence Márta im Oktober die Auszeichnung als Spieler des Monats an unserer Akademie.

03.11.2026 | Akademie

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie