Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Nagyszerű érzés”

„Nagyszerű érzés”

Klub

Veröffentlicht: 29.07.2021, 21:01Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Bocskay Bertalant is kifaggatta Nenad Lukic

Ahogyan arról beszámoltunk, a klubunk szerződtette a szerb válogatott Nenad Lukicot, aki a vajdasági Topolya együttesétől érkezik Kispestre, amely színeiben szerb gólkirályi címet is szerzett, összesen pedig 92 mérkőzésen 47 gól és 30 gólpassz a mérlege.

„Fiatalon játszottam egy évet légiósként, most másodszor próbálom ki magam külföldön. Nagyon izgatott vagyok, várom ezt az új kihívást, jó érzésekkel tekintek a kispesti szereplésem elé, szeretném, hogy sikeresek legyünk a csapattal – hangsúlyozta Nenad Lukic. – Nagyszerű érzés, hogy egy ilyen neves klubnál folytathatom a pályafutásomat, várom már, hogy pályára lépjek a Honvéd mezében, szeretnék az új stadionban a Kispest-tábor előtt futballozni.”

A 28 esztendős Nenad Lukic a vajdasági Szávaszentdemeterben született, 11 éves korától fogva pedig Szerbia legnagyobb klubjában, a Partizanban nevelkedett, s ahogyan ő fogalmazott, ott tanult meg mindent a futballról és az életről, s büszke rá, hogy a belgrádi együttest erősíthette.

„Nem ismeretlen számomra a Honvéd és a magyar bajnokság, ha nem is napi szinten, de figyeltem a sorozatra, már csak azért is, mert előző klubom, a Topolya révén volt kapcsoltunk a magyarsággal – folytatta Nenad Lukic. – Több magyar válogatott játékost ismerek, míg a Honvéd kerettagjai közül korábban játszottam Tomás Tujvel ellen, Dusan Pantelic pedig a csapattársam volt a Bezanija együttesében. Örülök neki, hogy más is beszél szerbül az öltözőben, ez könnyebbség, de egyébként sem aggódnék, hiszen angolul is meg tudom értetni magam a társakkal, ezen nem múlhat a beilleszkedés.”

Nenad Lukicnak ha csak néhány hétig is, de volt már kispesti csapattársa, hiszen Bocsaky Bertalan a TSC kölcsönjátékosaként szerepel a mostani szezonban. Újdonsült támadónk mosolyogva hozzátette, mindenről kikérdezte Bocskayt, fiatal középpályásunk pedig csupa jót mesélt neki a klubról.


„A családommal együtt hoztam meg a döntést, úgy gondolom, remek lehetőség számomra, hogy a Honvéd játékosa lehetek – mondta Nenad Lukic, aki feleségével, kislányával és a futballal már ismerkedő kisfiával együtt érkezik Budapestre. – Magyarország remek hely, Budapest szép város, biztos vagyok benne, hogy a családom is jól érzi majd itt magát. No meg én is, amihez elengedhetetlen, hogy a Honvéddal jól teljesítsünk. Az előző idények remekül sikerültek a számomra, remélem, itt is tudom, ezt a szintet hozni, bár a legfontosabb a csapat sikere és csak utána következhet az egyén. Persze nem lennék szomorú, ha esetleg Szerbia után Magyarországon is gólkirályi címet szereznék, az valószínűleg azt jelentené, hogy a csapat is jól teljesített. Tudom, hogy gólokat várnak tőlem, középcsatárként ez a dolgom, de nem gondolom, hogy emiatt nyomás lenne rajtam. A foci egy csodálatos játék, amit imádok, élvezni akarom itt is a futballt.”

A magyar és a szerb bajnokság kapcsán Nenad Lukic hozzátette, szerinte nagyjából hasonló szinten van a két sorozat, nálunk viszont sokkal jobb az infrastruktúra, míg itthon új stadionok, modern edzőközpontok vannak, addig ebben még van fejlődési lehetőség a szerb labdarúgás előtt.

„A Honvéd akadémiáját láttam már korábban, hiszen játszottunk itt egy felkészülési meccset a Topolyával. Remek körülmények között készülhetünk, a stadion pedig csodálatos! Megnéztem a Villarreal elleni találkozót, láttam a fotókat, videókat, lenyűgöző a létesítmény. Remélem, szombaton győzelemmel kezdjük a bajnokságot” – mondta eltökélten Nenad Lukic.

29.07.2021, 21:01Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub