Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nagyszombati erőfelmérő

Nagyszombati erőfelmérő

Spiele

Veröffentlicht: 29.01.2024, 15:54Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Élvonalbeli ellenféllel csapott össze női csapatunk

Szlovákiában játszotta idei első felkészülési mérkőzését női csapatunk, mely Nagyszombaton nemzetközi riválissal mérte össze erejét. A lányok a szlovák élvonal ötödik helyén álló Spartak Trnava otthonában léptek pályára, mely találkozón 3–1-s hazai siker született. Jó játékkal, sok helyzetet kidolgozva futballoztunk, ellenfelünknek hiába volt kevesebb lehetősége, jobban élt ezekkel és három gólt is szerzett. A mienk a rendes játékidőt követő hosszabbítás első percében találtak be, a gól Pozsár Ramóna nevéhez fűződik.

Martin Masaryk: – Rengeteg értékes tapasztalattal gazdagodtunk az idei első nemzetközi mérkőzésünkön, büszke vagyok a lányokra, hogy egy élvonalbeli csapat ellen tudtak helytállni. Az alapelveink mentén futballoztak, sok minden visszaköszönt a pályán az edzésekről, sajnos mégsem lehetünk elégedettek, ugyanis nem használtuk ki a lehetőségeinket, ezzel szemben az ellenfelünk minden helyzetéből betalált, könyörtelenül megbüntette a hibáinkat. Kellenek az ilyen tapasztalatok, hogy minél többet fejlődhessünk!

NŐI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SPARTAK TRNAVA–
BUDAPEST HONVÉD FC 3–1 (1–0)
Nagyszombat, Szlovákia

G: Pozsár (90+1.)

29.01.2024, 15:54Spiele

Ähnliche Nachrichten

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele

Seit acht Pflichtspielen ungeschlagen – Sieg in Szekszárd dank Toren von Vachter und Palama

Seit acht Pflichtspielen ungeschlagen – Sieg in Szekszárd dank Toren von Vachter und Palama

Unsere Frauenmannschaft hat am 13. Spieltag der Simple Női Liga einen 2:0-Sieg bei Szekszárd FC gefeiert.

25.10.2026 | Frauenfußball

Rebeka Róth: Unser Ziel ist es, unsere ungeschlagene Serie fortzusetzen

Rebeka Róth: Unser Ziel ist es, unsere ungeschlagene Serie fortzusetzen

Wir haben mit unserer Mittelfeldspielerin Rebeka Róth über das Spitzenspiel gegen MTK, den neuen Modus der Simple Női Liga sowie das Ligaspiel am Samstag gegen den Szekszárd FC gesprochen.

25.10.2026 | Frauenfußball