Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Négy Honvéd-MFA játékos szerepelt az U16-os csapatban

Négy Honvéd-MFA játékos szerepelt az U16-os csapatban

Akademie

Veröffentlicht: 11.05.2022, 18:11Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Három mérkőzésből kettőt megnyert a korosztályos nemzeti válogatott

A jövő évi, hazai rendezésű U17-es Európa-bajnokságra való felkészülésként május 5. és 10. között Szerbiában, egy UEFA Fejlesztési tornán vett részt az U16-os válogatott, ahol a házigazdák mellett Finnországgal és Szlovákiával találkozott Belvon Attila együttese. Előző hét csütörtökön, a szerbek ellen 2–1-es vereséggel kezdtek a mieink, majd szombaton a finnekkel szemben 3–2-es sikert arattak, végül pedig kedden a szlovákokat 2–1-re legyőzte a magyar csapat.

A keretben négy Honvéd-MFA-játékos is helyet kapott: Kaczvinszki Dominik mindkét nyertes meccset végigjátszotta; Lajcsik Vencel Finnország ellen végig a pályán volt, Szlovákiával szemben 76 percet játszott; Simon Benedek mindhárom mérkőzésen szóhoz jutott, csütörtökön 65, szombaton 27, kedden pedig 75 percet adott neki Belvon Attila; Tóth Levente szintén mindhárom alkalommal megkapta az esélyt, az első találkozón a 61. percben állt be, a másodikon mind a 90 percet a pályán töltötte, a harmadikon a 75. perctől bizonyíthatott.

U16-OS FELKÉSZÜLÉSI TORNA

SZERBIA–MAGYARORSZÁG 2–1 (0–0)

Magyar gólszerzők: Vidnyánszky

MAGYARORSZÁG–FINNORSZÁG 3–2 (2–1)

Magyar gólszerzők: Vidnyásznky, Bagi, Molnár Cs.

MAGYAORSZÁG–SZLOVÁKIA 2–1 (1–1)

Magyar gólszerzők: Kern, Fenyő

11.05.2022, 18:11Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie