Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nehéz idény van mögöttünk

Nehéz idény van mögöttünk

Klub

Veröffentlicht: 08.06.2023, 18:44Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Női csapatunk vezetőedzője tanulásként kezeli a mögöttünk hagyott félszezont, és bizakodó a jövőt illetően

Véget ért a Női NB II Keleti csoportjának versenyfutása is. A hölgyek a 11 csapatos bajnokság utolsó előtti helyén végeztek, a nehéz szereplésről, a második ciklusban eltöltött kispesti-időszakát töltő Vass Lászlóval beszélgettünk a női csapat teljesítményéről, az általa behozott új elvárásokról és a csapat jövőjéről is.

Januárban érkeztél, nehéz helyzetben vetted át a Honvéd felnőtt női csapatának irányítását és csatlakoztál a szakághoz. Miben sikerült a legnagyobb változást elérni?
Minden szakvezető tisztában van azzal, aki már dolgozott a futballban, hogy szezon közben elvállani egy csapatot, sosem sétagalopp. Ugyan fel lehet készülni valamennyire a leendő állomáshelyre a kinevezés előtt, de teljesen sosem tiszta, hogy mit is veszünk át, milyen az öltöző és az állomány, amivel dolgozni lehet. Gyors feltérképezést követően realizáltam, hogy a csapatnak az összetétele, illetve az egész női szekció szervezettsége sok ponton javításra szorul. A vezetőség kérése felém az volt, hogy kellő alapossággal készüljünk, professzionális hozzáállást várjunk el a játékosoktól, amivel hosszú távon előre tudjuk lendíteni a csapatot és eljuttathassuk oda, ahova az a neve alapján való. Úgy érzem, hogy ebben sikerült előre lépni, a jövőben javulhat a versenyképességünk, mert kialakult a női szekció felnőtt- és utánpótlás-öltözőiben egy olyan hozzáállás a játékosok részéről, amelyre lehet építeni.

A fizikai és mentális felkészítés mely elemeiben eszközölted a legnagyobb változtatásokat a szakmai stáboddal?
A technikai képzettség hiányát lehet kompenzálni megfelelő harcossággal és profi mentalitással. Az edzések számát nyártól növeljük és már tavasszal változtattunk a módszereken, nagyobb hangsúlyt fektetünk az fizikai felkészültségre, munkabírásra. Jó pár éve edzősködöm és amikor belépek egy öltözőbe, akkor mindig olyan szellemiséggel teszem azt, hogy az nyomot hagyjon. A munkában hiszek, ha egy játékos kiesik a pikszisből a teljesítménye, vagy egyéb okok miatt, akkor neki kell visszaverekednie magát a csapatba, mi segíthetünk neki, viszont a kemény munkát muszáj beletennie.

Rengeteg fiatallal találkozhattunk a csapat meccskeretében hétről hétre. A folytatásban is erre számíthatunk?
Sok fiatalunk van, akiknek lehetőséget adtunk és meg is állták a helyüket, mint Gulyás Réka, vagy Tarr Flóra, azonban a felnőtt futballba való integrálódás nem megy egyik napról a másikra. Ez ideális esetben egy hosszabb folyamat lenne, adagolnánk a lányoknak a játékperceket, amelyet ők nagy lehetőségként fognának fel, mintsem teherként, hogy nekik már tizenévesen teljesíteniük kell a legmagasabb szinten. A női fociban télen kevesebb az igazolás, szerencsére azonban Wittner Noémi és Nagy Eliza személyében januárban is sikerült erősítenünk a kereten, bár velük együtt is csupán hét felnőttkorú játékossal tudtunk számolni, ami nagyon kevés. A nyárra pont ez az egyik nagy feladatunk, hogy tehetséges, képzett, jó korban lévő labdarúgókat szerződtessünk, akikkel nagyobb célokért is küzdhetünk.

Nagy mozgás várható a csapat környékén az elkövetkező hetekben?
Folyamatosan zajlanak az egyeztetések az érkezőkről, de távozóval nem számolunk. Egyáltalán nem senkitől sem elvenni a lehetőséget, szeretnénk versenyhelyzetet szeretnénk kialakítani a csapaton belül, éhes, ambiciózus, mély kerettel kívánunk dolgozni, ahol minden egyes játékpercet ki kell érdemelni. A képzettséget tekintve sokaknak kell előbbre lépnie és szeretnénk erre mindenkinek megadni a lehetőséget, hiszen az elmúlt időszakban itt lévő lányok a csapat legnehezebb időszakában is, az eredmények ellenére felhúzták magukra a kispesti szerelést, és a legjobbjukat nyújtották a pályán.

Korábban pályaedzőként a férfiszakágnál dolgoztál, most a hölgyeknél tértél vissza a Honvédhoz, milyen újra Kispesten? 
Remélem, aki kint van a meccseinken, az látja, hogy együtt élek a találkozókkal, pestiesen mondva „pörög még az öreg”. Egyébként fiatalnak érzem magam, tele vagyok ötletekkel és tervekkel, ennek a csapatnak az építése és formálása, az alapok meghatározása pedig az idei szezonban rengeteget adott hozzá az én szakmai értékemhez is. Helyén kell kezelni az eredménytelenséget, látni kell azt, amit nagyon nehéz laikusként, hogy milyen állapotban kezdtünk el itt dolgozni. Bizakodó vagyok, úgy érzem, hogy ezzel a szakmai stábbal és filozófiával, amelynek az alázat és a munka a fő irányvonala, azzal sokra viheti a Budapest Honvéd női csapata! Ha már említettem őket, szeretném ezúton is megköszönni Krár Edina másodedzőmnek, Horváth Csaba kapusedzőnek és Kozma Zalán rehabilitációs trénernek megköszönni a közös munkát és az alázatot, amit az együtt átdolgozott fél év alatt tanúsítottak.



  

08.06.2023, 18:44Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Heimspiel gegen PMFC am Wochenende in der Bozsik Aréna

Heimspiel gegen PMFC am Wochenende in der Bozsik Aréna

Informationen, Wissenswertes – alles, was man über die Partie gegen PMFC wissen muss.

02.11.2026 | Frauenfußball

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub