Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nem középiskolás fokon

Nem középiskolás fokon

Klub

Veröffentlicht: 19.07.2023, 17:05Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

A legjobb olaszországi kapusedzők társaságában szerezhet magas rangú képesítést Vlada Avramov

Didával az iskolapadban – kevesen mondhatják el magukról, a világbajnok és BL-győztes brazil kapussal közösen vehetnek részt egy képzésen, Vlada Avramov azonban ehhez a szűk körhöz tartozik.

Szakemberünk ugyanis az olasz szövetségnek, az UEFA által indított új képzésén vehetett részt, amellyel a legmagasabb szintű kapusedzői diploma jár, s ezen a kurzuson volt jelen a brazil klasszis is. Sőt, tovább emelte a képzés rangját, hogy Olaszországban mintegy 6000 kapusedző dolgozik, de csak tizenhatan kerülhettek be azon szakemberek közé, akik részt vehettek az első alkalommal elindított kurzuson.

„Nagyszerű hír, jelentős megtiszteltetés volt számomra, hogy elfogadták a jelentkezésemet, amelynél figyelembe vették a leendő résztvevők múltját, a korábbi képzéseket, illetve azt is, hogy mióta és milyen szinten dolgoznak kapusedzőként – tudtuk meg Vlada Avramovtól. – A résztvevők között volt a Lazio vagy éppen a Sampdoria kapusedzője is, sőt Dida is ott volt, aki szerintem a legjobb kapus, akit ismerek. Sok új és hasznos dolgot tanultunk, külön öröm és büszkeség, hogy ez már a harmadik kapusedzői képzés, amit elvégezhettem Olaszországban, fontosnak tartom, ezeket a tanulmányokat.“

Nem véletlen, hogy Vlada Avramov Olaszországban végezte a tanfolyamot, az Újvidéken született és a Vojvodinánál nevelkedő kapus ugyanis 22 évesen igazolt a Pescara együtteséhez, 14 év alatt hét klub kötelekében több mint 200 meccsen védett (emellett kétszer a szerb válogatottban is szerepelt), majd a Brescia kapusedzőjeként is dolgozott. S mivel már a játékoskarrierje végén is tudta, hogy kapusedzőként szeretné folytatni, egyértelmű volt, hogy Olaszországban szerzi meg az ehhez szükséges végzettségeket.

„Sűrű napok voltak, reggel nyolckor kezdődtek az előadások és este hétig tartottak, így most nem is volt idő arra, hogy találkozzak a régi ismerősökkel, de megyek majd máskor is és akkor erre is sor kerülhet. Hosszú időt töltöttem el Olaszországban sok barátom van, a másfél évtized nem múlik el nyomtalanul – mondta Vlada Avramov, aki a kurzusról is mesélt. – A képzés során négyes csoportokba osztották a résztvevőket, a kurzusnak része, hogy el kell látogatni egymás edzéseire, megnézni a kollégákat munka közben is, hiszen az elmélet mellett a gyakorlat is nagyon fontos. Büszke vagyok rá, hogy a Honvéd kapusedzőjeként a legmagasabb szintű képzést végezhetem a világ egyik legnagyobb futballnemzeténél.“

És ha már a büszkeség, akkor említsük meg, hogy Vlada Avramov nemcsak a képzésről mesélt büszkén, hanem arról is, hogy a Honvéd kapusedzője lehet. A szakember előbb a 2019/2020-as idényben dolgozott Kispesten, majd tavaly februárban csalatkozott újra klubunkhoz.

„Megtiszteltetés számomra, hogy itt dolgozhatok, jó néhány remek kapussal találkoztam már a klubnál – folytatatta a 44 esztendős kapusedző. – Nagy boldogság volt, hogy Dúzs Gellért bekerült az U21-es válogatottba és arra is büszke vagyok, hogy Szappanos Péter tőlünk lett tagja a magyar válogatottnak. Az első kispesti évem legnagyobb részében Tomás Tujvel védte a kapunkat, abban a szezonban szerintem övé volt a legjobb teljesítmény az NB I-ben és a kupát is megnyerte végül a csapat. De említhetném Megyeri Gábort, aki Olaszországban is megfordult már vagy Gyetván Márkon, aki az egyik legjobb fiatal kapus, akit eddig láttam, nagy jövő előtt áll.“

Vlada Avramov hozzátette, az elmúlt években szinte a második otthonává vált Budapest, nyugodtak az emberek, tisztelik egymást, s ahogy megjegyezte, vezetés közben például nem nyomják állandóan a dudát. Ráadásul az Újvidéken élő lánya is a közelben van, ami szintén fontos a számára, nem mellesleg, amikor gyerekként a Vajdaságban élt, több magyar barátot is szerzett.

„Jólesett, amikor Kun Gergely ügyvezető azt mondta, szeretnék, hogy maradjak, mert bár voltak ajánlataim, én is úgy terveztem, hogy folytatom a munkát a Honvédnál. Többek között azért is, mert nem szeretek vesztesként távozni, maradni akartam, hogy segítsek visszajuttatni a klubot az első osztályba  – hangsúlyozta Vlada Avramov. – Szeretem a Honvédot, fantasztikusak a szurkolóink, akik jóban rosszban egyaránt mellettünk állnak, különleges érzés és ha rajtam múlik, sokáig Kispesten dolgozom még. Közben próbálom a magyar nyelvet is elsajátítani, Djordje Kamber sokat segít ebben, szeretném megtanulni, de nem könnyű, szerb, olasz, angol és magyar szavak is vannak a fejemben. Sokat számít, hogy mindenki magyarul beszél körülöttem, megteszem, ami lehetséges.“

19.07.2023, 17:05Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub