Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nem szabad hátradőlni

Nem szabad hátradőlni

Akademie

Veröffentlicht: 13.05.2022, 21:09Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Berla Attila szeretné megmutatni, hogy a Honvédé a legjobb második csapat az országban

Második csapatunk egyik legtapasztaltabb játékosa Berla Attila, kapusunk pedig posztjából adódóan és rutinjából fakadóan is fontos tagja az együttesnek és segíti a fiatalabb társakat. A tizenkét éve kispesti kapuvédőnek az elmúlt hetekben pozitív koronavírustesztje miatt kisebb kényszerpihenőre kellett vonulnia, a Vác elleni meccsen viszont már ismét helyet kapott a keretben.

„Szerencsére tünetmentes voltam, így könnyebb volt kilábalni a betegségből, azonban a visszatérésem után az első két-három gyakorláson még hamarabb elfáradtam a megszokottnál, de már egyre jobb formában vagyok – számolt be a kihagyásáról Berla Attila, aki összesen kilenc alkalommal szerepelt az NB III-ban a mostani szezonban. – Nem úgy kezdtük a tavaszt, ahogy azt elképzeltük, azóta viszont feljavult a teljesítményünk. Kimondottan jól jöttünk ki a szerda-vasárnap ritmusból, a legutóbbi kilenc meccsből hetet megnyertünk és már több mint egy hónapja veretlenek vagyunk. A magam részéről pedig mindig igyekszem a lehető legtöbbet hozzátenni az együttes játékához.”

Bár alapvetően a kapusoké bizalmi poszt, a második csapatokban azért nagyobb a rotáció a gólvonal előtt is, a jelenlegi idényben öten kaptak lehetőséget a szakmai stábtól, de bármelyikük is védjen, fontos, hogy a kapus stabilitást tudjon adni az együttesnek és a társaknak.

„Mindig a legjobbnak kell lenni a tréningeken, le kell győzni a vetélytársakat, még akkor is, ha egyébként jó viszonyt ápolunk egymással – hangsúlyozta Berla Attila. – Ezen dolgozok napról napra, hogy én legyek ott a kezdő csapatban minden hétvégén. A csapatnak most megvan a kellő önbizalma, ezért szükséges, hogy kapusként is hozzátegyünk ehhez a teljesítményhez. Remek a hangulat az öltözőben az eredményeknek köszönhetően, de nem szabad ennyivel megelégednünk, nem dőlhetünk hátra, hiszen van még hátra három találkozó és mindet meg szeretnénk nyerni.”

Legközelebb vasárnap a Paks II ellen lépnek pályára a mieink hazai környezetben. Riválisunk jelenleg jobb gólkülönbségével van előttünk a tabellán, egy kispesti győzelemmel azonban helyet cserélhet a két csapat. A második együttesek egymás elleni összecsapásai mindig kiélezettebbek, hiszen mindkét oldalon fiatal, tehetséges játékosok vannak, akik bizonyítanák rátermettségüket arra, hogy magasabb osztályban is megállják a helyüket.

„Szeretnénk megmutatni, hogy miénk az ország legjobb második csapata – tért ki a hétvégi találkozóra a 23 éves kapusunk. – Hasonló a két keret összetétele, mindkét együttes inkább a kispasszos focit kedveli, küzdős, hajtós meccsre számítok. Mi mindent megteszünk vasárnap a győzelem érdekében, reméljük, ez eredménnyel is párosul majd.”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 36. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC II–PAKS FC II

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Május 15., vasárnap, 11:00

V: Horváth Máté

13.05.2022, 21:09Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie