Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nem teher, megtiszteltetés

Nem teher, megtiszteltetés

Klub

Veröffentlicht: 09.07.2022, 12:15Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

A Honvéddal is sikereket szeretne elérni Herdi Prenga és az első edzése fotóit is megmutatjuk nektek

Herdi Prenga jött, látott – és rögtön edzésbe állt.

Albán válogatott védőnk péntek délután érkezett meg Szlovéniába, az Alsómarácon edzőtáborozó csapatunkhoz, elfoglalta a szobáját, átöltözött, s mivel az újdonsült társak éppen edzéshez készülődtek, a gyakorlás kezdetén Chris Docherty sportigazgató és Tam Courts vezetőedző bemutatta Prengát a többieknek, majd Alex Segovia sporttudományos vezető irányítása mellett máris tréningezett.


„Nagyon örülök, hogy csatlakozhattam hozzátok, bízom benne, hogy együtt sikeresek leszünk a következő szezonban – mondta a társaknak Herdi Prenga, aki mintegy bő egy órával később az első edzésről is beszélhetett már. – Abból a szempontból nehéz volt, hogy délelőtt még orvosi vizsgálatokon vettem részt, utaztam, majd rögtön mentem is fel a pályára, de örülök, hogy már itt lehetek, nagyon várom, hogy a társakkal együtt is gyakorolhassak majd. Az elmúlt időszakban sem álltam le, személyi edző segítségével készültem, azonban az az igazi, amikor csapattal lehet edzeni, ezért is várom a tréningeket.“

Herdi Prenga elmondta, tetszettek neki a tervek, amelyeket Chris Docherty és Tam Courts vázoltak fel neki, érezte, hogy számítanak rá, ez pedig megkönnyítette a döntést.

„Amikor távoztam Kisvárdáról, akkor azt mondtam, hogy szívesen maradnék Magyarországon – folytatta Herdi Prenga. – Szeretem az itteni futballt, nagyon jók a körülmények, gondolok itt a stadionokra, a pályák minőségére, ahogy a szurkolók, a hangulat is elnyerte a tetszésemet, ezért úgy gondoltam, amennyiben lesz lehetőségem és olyan ajánlatot kapok, akkor maradnék. Nemcsak Magyarországról hívtak, több klub is keresett, a döntés előtt pedig édesapámmal is beszéltem és úgy éreztük, hogy a Honvéd a legjobb választás a számomra.“


A 27 esztendős, kétszeres albán válogatott védő, természetesen honfitársa, Albi Doka véleményét is kikérte, sőt vele már akkor is beszélt a magyar fociról, így a Honvédról is, amikor még Kisvárdán játszott. Prenga hozzátette, a klubról, az előző szezonról, a jövőről is beszéltek a jobb oldali védővel, Doka pedig dicsérte a Honvédot.

„Nem érzem tehernek, hogy az előző idény egyik legjobb belső védőjeként emlegetnek, ez sokkal inkább megtiszteltetés a számomra – hangsúlyozta Herdi Prenga. – Nem is lehet más a célom, mint legalább ugyanazon a szinten futballozni és segíteni a csapatot a lehető legjobb eredmények elérésében. Egyébként sem én vagyok a fontos, hanem a közös sikerek. Szeretném, ha minél előrébb végeznénk a bajnokságban, az NB I-ben jó néhány erős csapat szerepel, de mi is közéjük tartozhatunk. Sokat számítana a jó kezdés, ebben bízom, aztán meglátjuk, hogy alakul a folytatás.“


Újdonsült játékosunk a horvátországi Zadarban született, a horvát korosztályos válogatottban is szerepelt, utána viszont az albánokat választotta, s előbb az U21-es, majd a felnőtt nemzeti együttesben is pályára léphetett. Herdi Prenga elmondta, bár Horvátországban született és nőtt fel, mindkét szülője albán, és amikor felvetődött, hogy számítanak rá a válogatottban, akkor Albániát választotta.

„Tavasszal Spanyolország és Grúzia ellen is ott voltam a keretben, az első meccsen kispados voltam, a másodikat sajnos sérülés miatt ki kellett hagynom. Azon leszek, hogy a legjobbamat nyújtsam a Honvédban és bízom benne, hogy a jövőben is érkezik majd meghívó a számomra“ – tette hozzá Herdi Prenga.


09.07.2022, 12:15Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub