Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nem volt kérdés

Nem volt kérdés

Klub

Veröffentlicht: 09.07.2023, 21:09Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

A 18 esztendős Keresztes Noellel is szerződést hosszabbítottunk

Bár a gimnáziumi tanulmányokat tekintve „csak“ idén májusban lett érett Keresztes Noel, a futballpályán hamarabb eljött a pillanat, hiszen akadémistánk 16 éves kora óta rendszeresen a felnőttfutballban szerepel, s immár kereken félszáz NB III-as, illetve 10 NB I-es találkozó van a háta mögött. Áprilisban volt először kezdő az első osztályban, májusban sikeres érettségit tett, július elején pedig új szerződést írhatott alá Kispesten, hiszen Kerezsi Zalánhoz és Dúzs Gellérthez hasonlóan klubunk rá is hosszú távon számít.

„Eddig is nagyszerűen éreztem magam a Honvédnál, örülök, hogy meghosszabbítottuk a szerződésemet, azon leszek, hogy az előttünk álló év legyen a legjobb kispesti szezonom – mondta szerény mosoly kíséretében a 18 esztendős középpályás. – Nem volt kérdés számomra a maradás, örömmel fogadtam, hogy a klub is így gondolkodik. Minden a Honvéd mellett szól, tele vagyunk fiatal játékosokkal, itt vannak a barátaim, szinte több időt töltök Kispesten, mint otthon. Ez a családias légkör pedig rengeteget tud segíteni, egy-egy biztató szó nagy löketet adhat, akár meccsen, akár egy nehéz edzés közepette. Abból pedig mostanában akadt néhány, hiszen a felkészülés legkeményebb szakaszában járunk.“

Keresztes Noel 2020 őszén előbb az NB III-ban (a Ferencváros II ellen, kezdőként!), majd az NB I-ben is debütált (Felcsúton, Kerezsi Zalán társaságában), míg egy évvel később a Magyar Kupában is lejátszotta első meccsét. De kiemelhetjük 2022 őszét is, amikor a megsérülő Albi Doka helyett szállt be a Ferencváros ellen, s megilletődöttség nélkül, bátran, vagányan futballozott a neki jutó közel egy órában. Kezdőként először (ahogy fentebb írtuk) idén áprilisban játszott az NB I-ben, és ugyan a Kisvárda ellen lecserélték a szünetben, szögletből gólpasszt adott a vezető gólunkat megszerző Nenad Lukicnak.

„A Magyar Futball Akadémián szinte folyamatosan felfelé játszottam, a felnőttek között is igen fiatalon kaptam lehetőséget, a következő célom az lenne, hogy immár ne fiatalként tekintsenek rám, szeretnék fontos tagja lenne a csapatnak“ – tekintett előre Keresztes Noel, aki 14 évesen, az U15-ben játszotta első kispesti meccsét, s a Ferencváros korosztályos csapat ellen volt először eredményes. Sőt 14 esztendősen már az U16-ban is bemutatkozott, Felcsúton csereként szállt be és pontot érő gólt jegyzett. Közel egy hónappal a 15. születésnapja ellen már az U17-es bajnokságban is lehetőséget kapott, míg az U19-es korosztályban 15 és fél évesen játszott először!

KUN GERGELY, a Budapest Honvéd ügyvezetője
„Bár a magyar szakma – tisztelet a kivételnek – fél attól, hogy a 18 éves gyerekeknek lehetőséget adjon, a Honvédnál másként gondolkozunk, mi nem tartunk ettől, hiszen ha egy tehetségünket a legmagasabb szintre szeretnénk eljuttatni, akkor egy 17 éves srácnak már játszania és helytállnia kell a felnőttek között. Keresztes Noel pedig igen fiatalon bekerült a felnőttek között, sőt az előző idényben az NB I-ben is helytállt, míg az előttünk álló szezonban már fontos, akár főszereplője is lehet a csapatnak. Érett gondolkodású, szorgalmas játékosról van szó, amit Kerezsi Zalán és Dúzs Gellért kapcsán említettünk, rá is igaz, hogy a tudása és a személyisége alapján egyaránt illik a mostani Honvédba, az egymást támogató, inspiráló közegben pedig neki is hangsúlyos szerepe lesz.“


„Azt tűztem ki magam elé, hogy minden edzésen, minden meccsen a legjobb akarok lenni, és persze tudom, hogy ez szinte lehetetlen, de mindenképpen azon leszek, hogy a legjobbamat adja, segítve ezzel a csapatot. Ehhez az edzések mellett fejben is rendben kell lenni, én pedig arra fókuszálok, hogy teljesüljenek a céljaim – hangsúlyozta Keresztes Noel, aki a felnőtteknél szerzett tapasztalataira is kitért – Rengeteg plusz adott nekem az NB III-ban való szereplés, fel kellett vennem a kesztyűt fizikailag és a játékintelligencia terén is sokat fejlődtem. Sokat kell futni, mozogni, passzolni, cselezni, ezzel lehet érvényesülni fiatalon a felnőttek között és azt gondolom, hogy ez jellemző is lesz a mostani csapatunkra. “

A lendületes, bátor játékot pedig a szurkolók a díjazzák, ezt már az Ajka elleni felkészülési mérkőzésen is tapasztalhatták a játékosaink, a Kispest-tábor tagjai jelezték is, megkapja a csapat a bizalmat, cserébe azt szeretnék látni, hogy a futballisták teljes odaadással küzdenek.

„Nagyon jó érzés a szurkolók támogatása, már az első edzőmeccsen is remek hangulatot teremtettek, jólesett, amikor arról beszéltek, mindenben támogatnak minket, hozzátéve, hogy amíg mi megteszünk mindent a pályán. Szóval rajtunk a sor – tekintett előre Keresztes Noel. – A szurkolók, a klubnál dolgozók és a játékosok számára is egyértelmű a cél, a visszajutás és amennyiben egy év múlva beszélgetünk majd, akkor azzal lennék elégedett, ha a Honvéd NB I-es játékosaként adhatnék interjút.“

09.07.2023, 21:09Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie