Fővárosi rangadót rendeztek az U17-es bajnokság 6. fordulójában, a Honvéd-MFA látogatott az MTK otthonába. A kispestiek jobban kezdték a mérkőzést, helyzeteket alakítottak ki, gól viszont nem született. A hazaiaknak azonban sikerült betalálni még az első játékrészben, ezt követően defenzív futballt játszottak a kék-fehérek. Takács László együttese egy öngól révén ki tudott egyenlíteni a második félidő közepén, a fordítás viszont nem jött össze, így maradt a döntetlen.
U17-ES BAJNOKSÁG, 6. FORDULÓ
MTK Budapest–Budapest Honvéd-MFA 1–1 (1–0)
Lantos Mihály Sportközpont
V: Albert G. (Gyuradinovics N., Pór G.)
G: Majoros (31.) ill. Szabó Sz. (63. – öngól)
Honvéd-MFA: Gyetván – Burger, Vojtko, Bezzeg (Nagy D., 58.), Átrok (Szabó B., 79.), László M., Braun (Simon, 58.), Mihály B. (Knolmár, 76.), Menyhárt, Pintér M. (Bakó, 79.), Kocsis G.
Vezetőedző: Takács László
Takács László: – Az első 20 percben nagy fölényben játszottunk, jó helyeken szereztünk labdákat, ebből megvoltak a helyzeteink is, de gólt nem sikerült szerezni. A játékrész közepétől az MTK-nak is adódtak lehetőségei, amiből egyet gólra is tudott váltani. Ezt követően ellenfelünk mélyen védekezett, amivel nem igazán tudtunk mit kezdeni. A félidőben átbeszéltük mi kell ahhoz, hogy ezt a masszív védekezést feltörjük, jól is jöttünk ki a szünet után, sikerült egyenlítenünk, nagy energiákat mozgósítottunk a győzelem érdekében, de nem volt meg az a plusz a támadó zónában, ami ehhez kellett volna.






