Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nemzetközi tapasztalat

Nemzetközi tapasztalat

Akademie

Veröffentlicht: 02.02.2022, 16:00Lesezeit: 3 Min.
E-MailFacebook

Az U19-es csapatunk legyőzte a Crvena Zvezda korosztályos együttesét

Remek sikert aratott U19-es csapatunk a Crvena Zvezda vendégeként szombaton, együttesünk 1–0-ra nyert Belgrádban. Pályára lépett még az U17-es és az U14-es együttes is, előbbi alulmaradt a szerb bajnok ellen, utóbbi találkozóján pedig döntetlen született.

A legidősebbek bravúros, 1–0-s győzelmet értek el egy nemzetközi szinten tapasztaltabb csapat ellen, ősszel például mindössze egy meccsen múlott, hogy a Zvezda U19-es gárdája  bekerüljön az ifjúsági Bajnokok Ligája csoportkörébe. Az első játékrész még gól nélkül zárult, de a második játékrészben Sebe Botond találata mindent eldöntőnek bizonyult, ezzel Pinezits Máté tanítványai kiemelkedő képességű gárdával szemben, minőségi teljesítménnyel nyertek.

Az U17-esek mérkőzésén két szöglet után kétgólos volt a különbség a hazaiak javára az első felvonásban, második félidő ugyan kiegyenlített párharcot hozott, ennek ellenére a Crvena Zvezda növelni tudta előnyét, így 3–0-s eredménnyel zárult a találkozó.

A legfiatalabb korosztályban több hiányzóval állt fel Bogdánfi Márton együttese, amely így is kiválóan helytállt, sőt a helyzeteket tekintve a mieink akár megnyerhették volna az összecsapást, amely végül 1–1-el ért véget, a kispestiek találatát Schön Botond szerezte.

U19-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

CRVENA ZVEZDA (SZERB)–BUDAPEST HONVÉD-MFA 0–1 (0–0)

Belgrád

G: Sebe

Honvéd-MFA: Gyetván (Schrankó) – Gera (Pilter), Nagy Z. (Gincsai), Zsigmond (Polyák), Varga G. (Sebe), Kocsis G., Kárász, Morvai (Polák), Benkő (Szabó B.), Fábiánkovits (László M.), Fehér B. (Tarcson)

Vezetőedző: Pinezits Máté

Pinezits Máté: – Aminek nagyon örülök, hogy betartottuk, amit meccs előtt ígértünk: kezdeményező, stílusos, ugyanakkor agresszív, szervezett focit mutattunk be egy nemzetközi szinten is kiemelkedő képességű csapat ellen. Hasznos tapasztalat volt, hisz ilyenkor az egyéni és csapatszintű hibák is jobban kiütköznek, ugyanakkor magunknak is tudunk bizonyítani, hogy képesek vagyunk ilyen ellenféllel szemben is komoly minőséget produkálni. Ezen a szinten már csak akkor tudsz sikeres lenni, ha tökös és bevállalós vagy, a srácok pedig azok voltak, nyugodtan mondhatjuk, hogy nemcsak a klubot, de az egész magyar focit sikerült népszerűsíteni, joggal vagyunk büszkék rájuk.

U17-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

CRVENA ZVEZDA (SZERB)–BUDAPEST HONVÉD-MFA 3–0 (2–0)

Belgrád

Honvéd-MFA: Tompa – Bezzeg, Vojtko, Kaczvinszki, Bakó, Knolmár, Mihály B., Lajcsik, Átrok, Nagy D. Simon B.

Csere: Molnár M., Kiatipisz, Shavsak, Burger, Tóth L., Dorogi, Tóth M., Sebestyén, Braun

Vezetőedző: Takács László

Takács László: – Az első 15 percben nem működött úgy a letámadásunk, ahogy szerettük volna, többször is mögénk tudtak kerülni. Két szögletet követően gyorsan kétgólos hátrányba kerültünk, pozitívum, hogy ezután nem estünk össze, tudtunk javulni játékban, viszont a támadózónában nem voltunk elég hatékonyak, így kevés gólszerzési lehetőségünk adódott. A második játékrészben többnyire kiegyenlített játék folyt, a kapuk keveset forogtak veszélyben. Egy nagyon hasznos nemzetközi mérkőzést játszottunk egy komoly játékerőt képviselő csapat ellen, nyolc U16-os és egy U15-ös játékossal a sorainkban. Sokat kell még fejlődnünk egyénileg és csapatszinten is, a potenciál megvan a srácokban!

U14-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

CRVENA ZVEZDA (SZERB)–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–1 (0–0)

Belgrád

G: Schön

Honvéd-MFA: Tarnóczi (Jakab M.) – Pleskó (Merkl), Manzella, Rankó, Milicz – Hecler, Schön (Bogdán M.), Kobela (Becz) – Nyers, Kecskés, Csoma (Zámbó)

Vezetőedző: Bogdánfi Márton

Bogdánfi Márton: – A sok hiányzó ellenére teljesen kiélezett, egyenrangú ellenfelei voltunk szerb ellenfelünknek. Többen bebizonyították, hogy nemzetközi szinten is képesek kimagaslót nyújtani. Nagyon sok jó egyéni teljesítményt kaptam. Ha a helyzeteket nézzük több góllal is nyerhettünk volna, de a kapu elött többször hibáztunk nagy helyzetben, ezen dolgozunk a jövőben. A játékosok egyéni fejlődésének aranyat érnek ezek a túrák, mert az itt szerzett tapasztalatok elengedhetetlenek ahhoz, hogy nemzetközi szinten is versenyképes labdarúgókat neveljünk.

02.02.2022, 16:00Akademie

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Fünf unserer Spieler in die U18-Nationalmannschaft berufen

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga und Milán Balaskó werden unseren Verein beim kommenden Lehrgang der Nachwuchsnationalmannschaft vertreten.

24.10.2026 | Akademie