Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Nincs két egyforma meccs”

„Nincs két egyforma meccs”

Klub

Veröffentlicht: 13.01.2023, 21:11Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Dean Klafuric az eredménnyel nem, a csapat fejlődésével viszont összességében elégedett

Az NK Osijek elleni 2–1-re megnyert találkozót követően második meccsnapjára készült csapatunk, és pénteken a HNK Rijeka elleni dupla próbatétel várt Dean Klafuric tanítványaira. Az első, 13 órakor kezdődő találkozón 1–1-es döntetlen született, míg a második összecsapás 2–0-s fiumei győzelemmel ért véget. Vezetőedzőnk sorban haladt a mérkőzésekkel, mikor azoknak az értékelésére kértük.

„Nem mondok újat azzal, hogy nincs két egyforma meccs a labdarúgásban – kezdte Dean Klafuric. – Ez nem történt máshogy ezúttal sem. Az első találkozón nagyon jól mozogtunk, főleg az első 45 perccel voltam elégedett. Jó munkát végeztünk a támadó harmadban, kombinatív és látványos támadójátékot tudtunk bemutatni. A látottak alapján talán jobb eredményt érdemeltünk volna, mint az egy egy, de ilyen a futball. Az volt a célunk, hogy mindenki elegendő játéklehetőséget kapjon.”

Ezt követően második találkozóra tért ki vezetőedzőnk, amit már a Rujevica Stadionban vívtunk meg. Dean Klafuric hangsúlyozta, hogy habár a tabellán jelenleg hátrébb (a nyolcadik helyen) áll a fiumei együttes, mégis Horvátország harmadik legnagyobb játékerejével bíró alakulatáról van szó.

„A második mérkőzésen az erősebb Rijekával álltunk szembe – folytatta Dean Klafurc. – Többet is birtokolták a labdát, mégis elégedett voltam az első félidőben a letámadásunkkal és, hogy több lehetőségünk is volt megszerezni a vezetést, de sajnos a kapu előtt nem a megfelelő döntéseket hoztuk. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem rossz döntéseket, hanem nem megfelelőket. Ráadásul úgy gondolom, hogy nagyon szerencsés gólt szerzett riválisunk a félidő utolsó percében. A végén szerettünk volna egyenlíteni, ez most nem jött össze, rendkívül zártan és fegyelmezetten védte a kapuját a Rijeka.”

A horvátországi edzőtáborból négy nap van hátra, aminek végén még két mérkőzés vár együttesünkre, vezetőedzőnk pedig alapvetően elégedett a csapat külföldi túráján elvégzett munkájával.

„Az elmúlt három mérkőzésen nyertünk az Osijek ellen, döntetlent játszottunk a Rijekával, majd kikaptunk tőlük. Ez nem rossz mérleg, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy ellenfeleinknek mi voltunk az utolsó lépcső a bajnokság indulása előtt – tette hozzá Dean Klafuric, aki ezt követően már előre tekintett. – Bár az edzőmérkőzéseken az eredmény másodlagos, nem lehetünk elégedettek, ha vereséget szenvedünk, akkor sem, ha tudjuk, hogy még mindig csak a januári a felkészülési időszak közepén járunk, készülnünk és fejlődnünk kell a következő két héten. Nekünk most az a legfontosabb, hogy a saját céljainkat teljesítsük, ami egyértelműen az, hogy a bajnokságra készen álljunk.”

Horvátországi edzőtáborunk végén, január 17-én, kedden két mérkőzés vár Dean Klafuric tanítványaira.

Január 17., kedd
Budapest Honvéd FC–FK Kolubara (szerb)
Koper, 11:00
Budapest Honvéd FC–FK Javor Ivancija (szerb)
Koper, 13:00

13.01.2023, 21:11Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub